Szerzőket és szerkesztőket díjaztak a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A 2016-ban elhunyt Oláh János költő, író, kiadóvezetőről emlékeztek meg pénteken a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol három kiadó átadta Az év legsikeresebb szerzője díjat és kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj idei nyerteseit.
Szentmártoni János, a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár a Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövetség emlékestjén kiemelte: Oláh János iskolateremtő, integrátor személyiség volt, aki a tanítványait is egy-egy jó ügy mellé tudta állítani. Úttörő volt sok mindenben, többek között a prózairodalomban és az 1990-es években az irodalmi műhelyek fiatalításában. Szentmártoni János hozzátette, Oláh Jánostól nemcsak az irodalmi szakmát, hanem emberséget is lehetett tanulni: hűséget, kitartást, szakmai alázatot és "azt, hogy mindig csak az igazat érdemes leírni és kimondani". Kiemelte: "ez a mi nagy feladatunk - barátainak, olvasóinak és tanítványainak - az ő örökségét, az ő üzenetét tovább örökíteni azoknak a nemzedékeknek, akik már csak a könyvei által ismerhetik".
A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy Oláh János számos nagy rendezvénysorozatot indított útjára, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a mai napig. Példaként említette a Versmaraton, Hanghordozó vagy a Szaval a suli eseményeket. Oláh János alapította Az év legsikeresebb szerzője díjat is, amelynek célja, hogy elismerje azon szerzőket, akik maguk is tesznek azért, hogy műveik minél több példányszámban jussanak el az olvasóhoz.
Az Orpheusz Kiadótól Szilágyi-Nagy Ildikó kapta az elismerést Emlékeim Prágai Tamásról című könyvéért. Erős Kinga, az Írószövetség elnöke, kiadóvezető felidézte: Prágai Tamás tehetséges költő, író, irodalomkritikus és szerkesztő volt, aki súlyos betegség következtében hunyt el 2015-ben. Élete utolsó három hónapjában, kórházi tartózkodása alatt haláláig egy zöld füzetbe írta a feljegyzéseit. Erős Kinga szerint a füzetben önmagát kereső és az élet nagy kérdéseire választ kereső ember szólal meg. Szilágyi-Nagy Ildikó ezt a füzetet dolgozta fel a könyvben. A szerző élettársa is volt Prágai Tamásnak, a könyv kettejük életébe is bepillantást enged, egyszerre nagyon személyes és tárgyilagos - mondta Erős Kinga.
A Széphalom Könyvműhelytől Roberto Ruspanti Agrigentói sétány című műve érdemelte ki az idei elismerést - hangsúlyozta Mezey Katalin író, kiadóvezető, akinek ismertetése szerint az olasz szerző műve önéletrajzi témát dolgoz fel, főhősei édesanyja és édesapja, a szerző a regény foglalataként Olaszország 2. világháborús történéseit, sorsát és tragédiáit rajzolja meg. Roberto Ruspanti hungarológus is, műfordítóként is dolgozik, ő ültette át olasz nyelvre Petőfi Sándor János vitézét, - a kötet megjelenése a közeljövőben várható - de Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső és Babits Mihály több művének olasz fordítása is az ő nevéhez fűződik.
Magyar Napló Kiadótól Kocsis Csaba Erdőn-mezőn vendégésben című kisregényéért kapta Az év legsikeresebb szerzője-díjat - jelentette be Zsiga Kristóf kiadóvezető, hozzátéve: a szerzővel több mint két évtizede állnak kapcsolatban, ezalatt négy könyve jelent meg a kiadó gondozásában. A most díjazott könyv kötődik a Viharsarokhoz - mondta Zsiga Kristóf, hozzátéve: "hősei szeretettel járják hazánk erdeit és mezői, hogy azok vendégeiként maguk is a természet, táj részeivé válhassanak, elmerülve a csodákban".
Az emlékesten kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj idei nyerteseit is.
Egypercesek
Harc a méltóságért és a státuszért a 21. században
Írói naplók a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Hamarosan mozivászonra kerül a Szabó Magda meseregényéből készülő, Tündér Lala című egész estés animációs mesefilm