Harcok Esztergom körül

Egy kifejezetten nehéz témával foglalkozó könyvet beszélnek ki ezúttal a 180 fok – A kultúra ellenpontjai podcast műsorvezetői, Turai Zsolt és Pöltl Oxi Zoltán. A fiatal történész Miklós Tamás A második világháború harceseményei Esztergom térségében 1944-45-ben és a város háborús embervesztesége című könyve az idősebb történészgeneráció által lektorált különleges összegzése.

Kép forrása

A fővárosi ostromgyűrűvel közvetlen összefüggésben lévő Esztergomnál húzódó front eseményeiről szóló kötet egyelőre csak a Komárom-Esztergom vármegyei levéltárban érhető el, kapható. A műsorban elhangzik, hogy az író a kötetben arról is megfogalmaz néhány mondatot, hogy munkájához sok más mellett az nyújtott nagy segítséget, hogy megnyíltak azok a korábbi szovjet titkosított irattárak, levéltárak, melyekhez ezt megelőzően nem lehetett hozzáférni. A beszélgetésben a műsorvezetők végig veszik a szerző kronológiai sorrendben felépített könyvének részeit, benne az Esztergomban is megvalósuló deportálásokat, a nyilas csoportok tevékenységeit, valamint a német és a szovjet csapatok hadműveleteit. A podcastből kiderül, hogy a történész munkája alapján mi tudható az Esztergomot és térségét érintő Konrad és Konrad 2 elnevezésű német hadműveletekről, valamint a Vörös Hadsereg tevékenységéről. Az adásból az is kiderül, hogy a kötet szerzője kiemelt hangsúlyt fektetett a katonai és civil áldozatokról való megemlékezésre, melyeknél részletekbe menően (név, életkor, halál oka, stb) tudósít a borzalmakról. Hasonlóan kemény részlet, melyről az adásban is szó esik, a német és a szovjet hadsereg civil lakossághoz való viszonya, köztük nők megbecstelenítése, vagyonelkobzások, kivégzések. A beszélgetés fő iránya mindvégig az, hogy a hallgatókat elkalauzolja Miklós Tamás kötetében, mely nemcsak Esztergom második világháborús történetét, de Budapest ostromának bizonyos részleteit is új tudományos nézőpontból beszéli el.

Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=kdaiNFqT1-M

Könyvkultúra Magazin: https://konyvkultura.kello.hu/

Könyvkult-Bibliopod Spotify: https://open.spotify.com/show/3X4MMAd...

e-mail: 180fokpodcast@gmail.com