Gerencsér Anna nyerte a magyar széppróza napi novellaíró versenyt
Gerencsér Anna író nyerte a Magyar Írószövetség magyar széppróza napi novellaíró versenyét. A gálaest keretében lezajlott versenyen emellett bemutatták Az év novellái 2023 antológiát is.
A szombat este lezajlott verseny témájának alapját Jókai Mór regényének, A bűntársnak a címe szolgáltatta. A gálán a verseny mellett koncertet és antológiabemutatót is tartottak - közölte Nemes Attila, a Magyar Írószövetség szóvivője vasárnap az MTI-vel.
A hagyományoknak megfelelően egy kalapból húzták ki a novellák alapjául szolgáló témát. Amíg a verseny résztvevői, Döme Barbara, Gerencsér Anna és Juhász Kristóf egy különteremben írta novelláját, a közönségnek bemutatták a magyar széppróza napjára megjelent Az év novellái 2023 antológiát, amelyben harmincöt szerző írásai szerepelnek.
A bemutatót követően a Tálas Áron trió és Szalóki Ági adott koncertet. Amíg a zsűri tanácskozott, Dányi Krisztián színművész felolvasta a versenyzők írásait. A zsűri tagja volt Mezey Katalin író, költő; Szilágyi-Nagy Ildikó író; Toót-Holló Tamás író, irodalomtörténész, a Magyar Nemzet főszerkesztője; Nagy Koppány Zsolt író, a 2018-as verseny győztese; Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja.
A teltházas gálaest vendégeit Pataki András művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, valamint Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte.
Egypercesek
Fejjel, kézzel, szívvel
Harc a méltóságért és a státuszért a 21. században
Halálom esetén elégetendő!
Írói naplók a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Tündérek a moziban
Hamarosan mozivászonra kerül a Szabó Magda meseregényéből készülő, Tündér Lala című egész estés animációs mesefilm