Ismét elérhető az első versgeneráló program

Ismét elérhető lesz Papp Tibor 1994-ben megjelent Disztichon Alfa nevű versgenerátora. Az eredeti, ma már hozzáférhetetlen program platformfüggetlen változatát a napokban teszik közzé az Irodalomtudományi Intézet honlapján.


A 2018-ban elhunyt Papp Tibor avantgárd költő úgy készítette el 1993-ban az első magyar automatikus versgenerátor programot, hogy az bármelyik Apple Macintosh számítógépen automatikusan egymás után generálta a magyar nyelvű disztichonokat egy meghatározott elemkészletből - idézte fel Kappanyos András irodalomtörténész az MTI érdeklődésére. Hozzátette: a képernyőn megjelent versek értelmesek, nyelvtanilag helyesek voltak és kielégítették a disztichon formai ismérveit. 

Papp Tibor úgy írta meg a programot, hogy mindez nem válik unalmassá, például az ismétlések ki vannak küszöbölve. Az irodalomtörténész szerint a versek sokszor abszurdak, pajzánok, és főként humorosak, ráadásul úgy van az egész megírva, hogy némely sorok ismert klasszikus magyar disztichonoknak a mintáját követik mások meg nem. „Ahogy a hagyományt Papp Tibor bekapcsolja a programba, külön vicces jelleget ad hozzá” - fűzte hozzá Kappanyos András. 

A program jelentőségéről szólva kitért arra, hogy a számítógépes irodalom nemzetközileg ismert egyénisége még akkor alkotta meg ezt a versgenerátort, amikor még nem léteztek mesterséges intelligencia alapú megoldások, és még a szövegelemző szoftverek sem jelentek meg. „A program nagyon kreatív alkotás és kevésbé számítástechnikai, mint inkább költői műnek tekinthető” - tette hozzá.

Felidézte, hogy a Magyar Műhely kiadónál 1994-ben jelent meg az a kötet, amely tartalmazta a Disztichon Alfa mágneses lemezét, és ebben tizenhatbillió disztichont kínált fel az olvasónak. A könyv első felében Papp Tibor magyarázta el az első magyar automatikus versgenerátor kezelését és működési elvét. A könyv további lapjain a Disztichon Alfa programmal automatikusan generált versekből adott ízelítőt a szerző. Ez volt az első könyvesboltba kerülő magyar irodalmi mű, amelynek szövegét számítógépen működő program generálta. 

Sajnos a szoftver az eredeti technikai keretrendszere miatt néhány éven belül gyakorlatilag hozzáférhetetlenné vált, a közelmúltban azonban egy lelkes fiatal orvosnak, Galambos Máténak köszönhetően elkészült a program eredetivel megjelenésében azonos, de platformfüggetlen változata, amit az Irodalomtudományi Intézet honlapján, digitális szolgáltatásaink között fogunk közzétenni - mondta el Kappanyos András.

Íme a lényeg, mely ide kattintva érhető el. Kellemes nyomogatást!