Jane Austen a kalapács alatt

Nem kevesebb mint 181 000 fontért (73,6 millió forint) vették meg Jane Austen öt regényének első kiadását egy gloucestershire-i aukción.


Az írónő Büszkeség és balítélet című regényének egyik első példánya átszámítva 42,8 millió forintért kelt el a cirencesteri Dominic Winter aukciósház árverésen. Az először 1813-ban kiadott könyv első kiadásából mindössze 1500 példányt nyomtattak.

A könyveket egy brit magángyűjtő még a hetvenes és a nyolcvanas években vásárolta, és a lánya bocsátotta őket árverésre. Az öt, aukcióra felkínált könyv közül a legritkább az írónő Értelem és érzelem című regénye volt, amelyet először a szerző feltüntetése nélkül, ezer példányban adtak ki. Ez a könyv 62 000 fontért (28,9 millió forint) cserélt gazdát. Jane Austen Emma című regényét 12 800 fontért (5,9 millió forint), A mansfieldi kastélyt 8400 fontért (3,9 millió forint) míg A klastrom titkát 6800 fontért (3,1 millió forint) vásárolták meg.

Jane Austen 1775. december 16-án született a hampshire-i Steventonban. Első regényét, az Elinor és Marianne-t 1795-ben írta, s 1811-ben ez jelent meg Értelem és érzelem címen. Igazi népszerűséget és sikert második regénye, a Büszkeség és balítélet hozott számára 1813-ban. (MTI)