Ötvenegy különleges ember története

Ötvenegy különleges ember történetét mutatja be Sal Endre Hősök és kalandorok - Mesél a Fiumei úti sírkert című kötete, amelyet a Fiumei úti sírkertben mutattak be hétfőn.


Sal Endre újságíró, író elmondta, hogy a Libri Kiadó Mi, magyarok sorozatában, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) közreműködésével született kötetben ötvenegy ember történetét dolgozta fel, akik a Fiumei úti sírkertben nyugszanak. Mint fogalmazott, fontos, hogy megismerjük azokat, akikre büszkék lehetünk; új könyvét azoknak ajánlja, akik szeretik az életrajzokat, a történelmet. A könyvben Nagy Balázs fotói láthatók, a könyvet Bárdos Zsuzsa szerkesztette.

A kötetbe került életrajzok közül Petőfi Sándor öccse, Petőfi Istvánét és Jókai Rózáét, Jókai Mór nevelt lányának élettörténetét emelte ki. A könyv fülszövege szerint a kötetbe került a labdarúgás magyarországi úttörője, Iszer Károly, a testvére emlékét egész életében ápoló Petőfi István, a több száz Titanic-utas életét megmentő hajóorvos, Lengyel Árpád, vagy a csodás könyvritkaságokat gyűjtő Todoreszku Gyula élettörténete is.

Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója felidézte, hogy a könyvön való munkát tavaly kezdték el, de már több éve kiváló együttműködés van az intézmény és az író, az nosztalgikus Újságmúzeum.hu weblap tulajdonos-főszerkesztője között. „Ez több mint egy temető, ez kulturális tér” - jegyezte meg Móczár Gábor, majd kiemelte: kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt nyugvókról szóló érdekes történetek eljussanak azokhoz is, akik nem tudják megoldani, hogy ellátogassanak a sírkertbe. Ehhez irodalmi, színházi, versszínházi előadásokat, koncerteket, vezetett sétákat szerveznek, a sírkertben jelenleg 42 tematikus sétán vehetnek részt az érdeklődők - hangsúlyozta.

Móczár Gábor kiemelte, hogy a NÖRI jelenleg a Nemzeti Emlékezetpedagógai Programon dolgozik, amelynek célja, hogy minden középiskolás legalább egyszer eljusson egy történelmi emlékhelyre és egy előre kidolgozott feladatsor segítségével élményszerűen ismerkedjen meg a történelemmel. A program a 12-18 éves fiataloknak szól, a projekt tesztfázisában mintegy 200 iskola vesz részt. (MTI)