Nemzetközi elismerésben részesült Krasznahorkai László
Milovan Vidakovic-díjjal tüntették ki Krasznahorkai László írót Újvidéken, a Prozefest nemzetközi prózafesztivál megnyitóján - közölte a Vecernje Novosti című szerbiai napilap kedden. A méltatás szerint a 68 éves Kossuth- és József Attila-díjas magyar író posztmodern, disztópikus és melankolikus témájú életművével érdemelte ki a Milovan Vidakovic-díjat.

Az elismerés átvételekor Krasznahorkai László kiemelte, hogy nagyon meglepte az elismerés, ugyanakkor nagyon örül neki. Mint mondta, amikor megtudta, hogy neki ítélték a díjat, utána kellett járnia, kiről is nevezték el ezt az elismerést. A kutatás során megtudta, hogy Milovan Vidakovic vitában állt Vuk Stefanovic Karadzic nyelvújítóval a nyelv változásának pozitív és negatív hatásairól.
„Én biztos, hogy nem döntenék egyik irányban sem, számomra ez a két irány, amelyet ők képviseltek, valahogy egyet jelent, és ennek a két iránynak a megtestesülését látom abban a listában, amelyen azok neve szerepel, akik ezt a díjat eddig elnyerték” - magyarázta.
A díjat korábban többek között Konrád György, Peter Handke, Orhan Pamuk és Mario Vargas Llosa vehette át.
Az elismerés névadója, Milovan Vidakovic (1780-1840) szerb író, a regény műfaj szerb változatának megteremtője, a felvilágosodás eszméinek és a szentimentalista stílusnak a képviselője. (MTI)
Egypercesek

Kötet Kína kormányzásáról
Kína sikerének titkairól is ír Hszi Csin-ping
Magyar olvasóihoz fordult Krasznahorkai
A Nobel-díjas író most magyarul is reagált a kitüntetésének hírére
Rózsa Dávidot felfüggesztették az OSZK főigazgatói posztjáról
A nyilvánosság előtt egyelőre nem világos a döntés háttere