Ingyenkönyvtár az egészségügyieknek

A tegnap, október 4.-én kezdődött és október 10.-ig tartó Országos Könyvtári Napok alkalmából változatos programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal és bábszínházzal várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagintézményei.


Kép forrása

A legfontosabb és legnemesebb kezdeményezés, amiről be kell számolnunk, hogy a főváros könyvtára köszönetét szeretné kifejezni a járvány elleni védekezésben közreműködő egészségügyi dolgozóknak, illetve koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos-és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatóknak, ezért idén az eseménysorozat hetében valamennyi tagkönyvtár egy évre szóló ingyenes beiratkozást kínál számukra.

Persze az egészségügytől távolabb dolgozó könyvbartoknak is érdemes megnézni, miféle programokat kínálnak a közeli fiókkönyvtárak, mert a Könyvtári Napok alkalmából a FSZEK munkatársai mindent elkövettek azért, hogy tartalmas élményt nyújtsanak az érdeklődőknek. A részletes programkínálata a fszek.hu oldalon olvasható.

A programsorozat vendége lesz mások mellett Bereményi Géza, Dragomán György, Jakobovits Kitti, Nyulász Péter, Szabó T. Anna, és az „Abszolút töri”-sorozat szerzői közül Kiss Judit Ágnes, Wéber Anikó és Mészöly Ágnes. A gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, Kárász Eszter és az Eszter-lánc Trió koncertjével, a Batyu Színház és Nyáry Detti bábművész előadásával, valamint Lovranits Júlia Villő kiállításával várják a könyvtárakban. A rendezvény az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében valósul meg.

A Könyvtári Napokat záró október 10.-i, a Könyves vasárnapon a Központi Könyvtárban, a Kelenföldi Könyvtárban, az Ugocsa utcai Könyvtárban, a Dagály utcai Könyvtárban, a Lőrinci Nagykönyvtárban év végéig szóló ingyenes próbatagsággal, késedelmi díj elengedésével várják az olvasókat. Az FSZEK többi tagkönyvtárában október 11-én hétfőn váltható ingyenes próbatagság és ekkor kerül sor a „megbocsátás napjára” is.

A FSZEK valamennyi rendezvényére előzetes regisztráció szükséges. A programok védettségi igazolvánnyal látogathatók.