Dióhéjban az irodalom
Dióhéj Irodalmi Találkozót rendeznek augusztus 21-én neves írók, költők, zenészek és zenekarok részvételével a Nógrád megyei Diósjenőn.

Kép forrása
A tavaly útjára indított irodalmi-művészeti kezdeményezés, amelynek egyik célja, hogy az irodalmi élet előadói és művei minél közvetlenebbül, minél többekhez jussanak el, lefedve a vidéki régiókat is, idén is folytatódik. Az eseményt a Börzsöny lábánál fekvő Diósjenő szabadtéri színpadán tartják meg.
A Dióhéj Irodalmi Találkozón koncertet ad Gereben Zita, fellép az Apnoé Zenekar és a Hungarian FolkEmbassy. Lázár Balázs és Tallián Mariann Barangoló címmel tartanak gyerekműsort, majd előadást tart a Szabotázs Színház Műhely. Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke moderálásával beszélgetéseket tartanak, amelynek résztvevői Dániel András író; Csepregi János író, költő; Bek Timur költő; Weiner Sennyey Tibor író, költő, múfordító; valamint Bene Zoltán író lesznek.
A rendezvényre a belépés díjtalan. Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap és az Orpheusz Kiadó támogatásával valósult meg - áll az összegzésben.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban