Elhunyt Adam Zagajewski

Hetvenöt éves korában elhunyt Krakkóban Adam Zagajewski költő és esszéíró, a lengyel újhullám alkotója, a 2016-os Janus Pannonius költészeti nagydíj kitüntetettje - adta hírül az MTI.


Kép forrása

Adam Zagajewski 1945-ben született Lembergben, gyermekkorát a sziléziai Gliwicében töltötte, majd pszichológiát és filozófiát tanult a krakkói Jagelló Egyetemen.
Első verseskötete 1968-ban jelent meg. Pályatársával, Julian Kornhauserrel (Andrzej Duda jelenlegi lengyel elnök apósával) együtt a lengyelországi újhullám költészeti programját dolgozták ki, elutasítva a lengyel irodalom második világháború utáni, erőteljesen metaforikus poétikát, szorgalmazva a mindennapok valóságának ábrázolását és a kultúrába való emelését. 
A baloldali demokratikus ellenzékhez kötődő értelmiségiként 1975-ben tiltott szerzők listájára került, 1976-tól a Zapis című független lapot szerkesztette, majd 1982-ben Párizsba emigrált, ott a Kultura és a Zeszyty Literackie című legendás lengyel irodalmi folyóiratok munkatársa lett. Emigrációja idején keletkezett műveiben elutasította a mártír- és a prófétaköltő szerepét.
2002-ben visszatért Krakkóba, az azóta megjelent köteteiben a közép-európai alkotó szellemi térképét rajzolta fel, gyermekkorának helyszíneiről, eszmei hatásairól írt. Próbálta meghatározni azokat a fenyegetéseket is, amelyeket a civilizáció jelent a szellemi életre nézve. Fegyelmezett stílusú, verstanilag nem túlbonyolított költeményeit áthatják az idő, a történelem és a végtelenség összefonódásának kérdései.
1988 óta kreatív írást oktatott a Houstoni Egyetemen, előadott a Chicagói Egyetemen is. Az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11. előtt írt, de a The New Yorker lapban csak az akkori terrortámadások után közzétett, a Try to Prise the Mutilated World (A megcsonkított világ megéneklésére törekedj) címmel megjelent versének fordítása vált a legismertebbé.
Az utóbbi években a Nobel-esélyes költők között emlegették, több lengyelországi és külföldi díj birtokosa volt.
Művei magyar fordításokban is megjelentek, az első - 80 költeményt tartalmazó - magyar nyelvű Zagajewski-kötet 2004-ben látott napvilágot, A veled hallgatott zene című, száz verset tartalmazó válogatást pedig 2016-ban jelentette meg a Magyar PEN Club, amely ugyanabban az évben a Janus Pannonius költészeti nagydíjat adományozta Zagajewskinek, akit a méltatásban korunk egyik legjelentősebb költői egyéniségének neveztek.
Adam Zagajewski halálát a lengyel irodalom nagy vesztességének nevezte Twitter-bejegyzésében Andrzej Duda elnök.