Dante megelevenedik
Életrajzi filmet forgat Dante Alighieriről (1265-1321) Pupi Avati. A 82 éves olasz filmrendező az olasz kulturális minisztériumtól kérte a költő halálának 700. évfordulójára szánt produkció támogatását.

Kép forrása
Avati 17 éve tervezi a Dante-filmet. A produkció a RAI Cinema közreműködése által immár készül, de a borsos költségvetéséhez állami támogatásra is szükség van a rendező szerint, aki ezért a kulturális tárcához fordult.
A film forgatókönyve az Isteni színjáték szerzőjének egykori életrajzírója és nagy csodálója Giovanni Boccaccio Dante élete című műve alapján készült. A forgatókönyvön számos ismert Dante-szakértő is dolgozott.
„Ezzel a filmmel el akarjuk mondani, hogy ki volt Dante: egyedülálló személyiség az irodalom és a kultúra világában” - fogalmazott Avati.
Az olasz nyelv atyjaként tisztelt Dante 1321-ben halt meg Ravennában. A költő Isteni színjáték című művében nemcsak a menny, pokol és purgatórium háromdimenziós képét festette meg, hanem korának történelmi, tudományos és filozófiai tudását is összekapcsolta egy halhatatlan szerelem történetével.
Dante halálának 700. évfordulójára Olaszországban idén ünnepségsorozattal emlékeznek.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban