Augusztusban lehet a Tokaji írótábor
Július 27-ig várják a jelentkezéseket a 48. Tokaji Írótáborba, amelyet a tervek szerint augusztus 13. és 16. között rendeznek meg. Az időpont azonban még bizonytalan, tekintettel a járványügyi helyzetre - közölte a Tokaji Írótábor Egyesület Elnöksége.

Kép forrása
Az összegzés szerint a 48. Tokaji Írótábort „Eredj, ha tudsz…” - Trianon a magyar irodalomban és társművészetekben akkor és ma címmel rendezik meg. Ez lesz a két évvel ezelőtt megkezdett konferenciasorozat záróeseménye.
Jelentkezni a táborba elektronikus úton lehet www.tokajiirotabor.hu oldalon található űrlap kitöltésével. A tanácskozás helyszíne a Tokaji Ferenc Gimnázium és Kollégium lesz. Mint írják, a hagyományok szerint a Tokaji Esték sorozatban alkotóműhelyek, folyóiratok bemutatkozása, felolvasó est, kiállítás és minőségi tokaji borok kóstolója várja a résztvevőket.
A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a járványügyi helyzet miatt nem garantálhatják, hogy a 48. Tokaji Írótábort idén augusztusban rendezik meg, a tábor időpontja kitolódhat akár az év végéig is.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban