Kilencvenöt éve, 1925. május 14-én született Budapesten Nemeskürty István, a nemzet „tanár ura”, a 20. század filmtörténésze, Fellini, Bergman és Fábri Zoltán szakírója, irodalomtörténészként a 16-17. századi magyar nyelvű reneszánsz és barokk irodalmának kutatója, Bornemisza Péter és Balassi Bálint monográfusa. A Requiem egy hadseregért című könyvét több műfajban is feldolgozták, az Örkény Istvánnal közös átiratot Várkonyi Zoltán rendezésében színpadra vitték, Hajdufy Miklós pedig filmjátékot forgatott belőle.

Kép forrása

Nemeskürty Filmforgatókönyvei új témákat dolgoztak fel, a „tűrt” és a „tiltott” határán, akárcsak a Requiem egy hadseregért című könyve, mely tabudöntő műként vált ismertté. A mű alapján készült színdarabot a Pesti Színház mutatta be 1973. január 19-én, Várkonyi Zoltán rendezésében, a darabot Nemeskürty Örkény Istvánnal közösen jegyzi. A szereplők Somogyvári Rudolf, Szatmári István, Pándy Lajos, Tomanek Nándor, Darvas Iván, Benkő Gyula és Bitskey Tibor. „A szöveg két síkon játszódik: a történelmi adatokén és a személyes emlékekén. Egészséges sodrása attól lesz a darabnak, ha az emlék- és adatanyag lélegzetnyi szünet nélkül kapcsolódik össze, mintha az egyik színész a másik mondatát folytatná.” Arra a kérdésre, hogy miért küldték ki azt a hadsereget a Donhoz, amely „a feladatával emberi erővel nem bírhatott”, a mű egyértelmű választ ad: veszíteni.
1985-ben jelent meg Hajdufy Miklós rendezésében a darab és a mű alapján készült dokumentumdrámája, A holtak hallgatása. A 2. Magyar Hadsereg pusztulását bemutató mű így vezeti be a témát: a vesztes világháború „emlékét, képeit vagy másmilyen ábrázolását sokan borzadnak látni, s azt mondják, nem szeretik a háborús filmeket, regényeket vagy színdarabokat. Megértem őket.”
Nemeskürty Istvánban tanítványai és tisztelői az alázat, fegyelmezettség, hazafiasság példaképét látták. Édesapját követve a Ludovikán kezdte tanulmányait, majd a világháborút követően az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar-olasz-művészettörténet szakot végzett. Gazdag pályafutása során hosszú évtizedekig volt a MAFILM igazgatója, betöltötte a Magyar Televízió elnöki tisztségét, emellett egyetemi tanárként tevékenykedett. Egyszemélyes irodalomtörténete, a Diák, írj magyar éneket I-II. a Gondolat Kiadónál 1983-ban jelent meg, melynek célja a nemzeti önismeret elmélyítése és a régi magyar irodalom népszerűsítése. 2011-ben munkássága elismeréséért Kossuth Nagydíjban részesült.
A Kis magyar művelődéstörténet (1992) és a Vallani és vállalni (2011) kötetek írója kilencvenegy évet élt. Egy 2005-ös életinterjúban így fogalmazta meg hitvallását: „A nemzetnek szüksége van valakire, akire fölnézhet, aki irányt mutathat erkölcsileg, a haza dolgait illetőleg, de nincs belekeveredve a politikába.”