Friss FISZ-vezetők
Antal Nikolett és Pataki Viktor a Fiatal Írók Szövetségének új társelnökei, a 2020-2022 közötti időszakban a szervezet elnökségi tagjai Górász Péter, Bán-Horváth Veronika, Korpa Tamás, Tóth-Czifra Júlia és Zelei Dávid lesznek - olvasható a szövetség közleményében.

Kép forrása
A most pályázó, részben új, részben régi és tapasztaltabb elnökség elsődleges feladata a sokoldalú, progresszív, nyitott és lendületes szervezet szellemiségének megőrzése.
A szervezet létrejöttének huszadik évfordulójára készített kisfilmből kiderül, hogy legfőbb célkitűzéseinek a nyitottságot és a sokszínűséget tartják. A FISZ feladatának tekinti az irodalom és az olvasás népszerűsítését, ugyanakkor mindezt kizárólag szakmai kompromisszumok nélkül hajlandó megtenni - áll az összegzésben.
A minőségi szövegmunka, a tehetséggondozás, az elsőkötetes megjelenések kiemelt figyelme, a közoktatásban való részvétel, a szakmai érdekképviselet, a társszervezetekkel való koprodukció, a közösségteremtés- és építés lesznek az elkövetkező három év jellemzői a tervek szerint. Az elnökségben történt változásokon túl jelentős, hogy 2020-tól Gondos Mária Magdolna és Sirokai Mátyás személyében új sorozatszerkesztők kezdik meg a munkát a FISZ Könyvek sorozat élén.
2017 és 2019 között Antal Nikolett és Korpa Tamás társelnökök vezették a szövetséget, munkájuk során alatt kiemelt figyelmet fordítottak az utánpótlás-nevelésre, s arra, hogy az elnökség korábbi és újabb tagjai között az együttműködés folyamatos legyen.
A szervezet az elmúlt három évben közel száz taggal bővült, harminc kötetet adott ki és minden eddiginél szélesebb körben vált ismertté vidéken és határon túl egyaránt.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban