Kitiltott Nobel-díjas

Nemkívánatos személlyé nyilvánította Szarajevó és Koszovó Peter Handke osztrák írót, aki a napokban, tulajdonképpen nemzetközi botrány közepette vehette át az irodalmi Nobel-díjat.

Kép forrása

Az indoklás szerint a „népirtás utolsó szakasza maga a népirtás tagadása”, Peter Handke pedig éppen ezt tette, hiszen „a Bosznia elleni támadások idején nyilvános szereplései során egyértelműen a nagyszerb rezsimet támogatta, élén a háborús bűnös Slobodan Miloseviccsel”. A városvezetés közleménye szerint amennyiben az osztrák író Szarajevóba látogatna, az az áldozatok további megalázását jelentené, ezért persona non gratanak nyilvánítják. Ugyan így cselekedett Koszovó is.
Peter Handke 1999-ben került támadások kereszttüzébe, amikor ellenezte és később is élesen bírálta, hogy a NATO légicsapás-sorozatot indított Jugoszlávia ellen, 2006-ban pedig beszédet mondott a háborús bűnökkel és népirtással vádolt Slobodan Milosevic szerb vezető temetésén, így érthetően az író Nobel-díja több balkáni országban is visszatetszést keltett. Ennek megfelelően az átadási ceremóniát Albánia, Koszovó, Törökország, Bosznia-Hercegovina és Horvátország is bojkottálta az osztrák író kitüntetése elleni tiltakozásképp.
A díjátadó előtt Stockholmba érkezett Handke nem volt hajlandó válaszolni a Szerbiával és a balkáni háborúval kapcsolatos álláspontját firtató újságírói kérdésekre, korábban viszont védte vitatott álláspontját a kilencvenes évek balkáni háborúival és Miloseviccsel kapcsolatban. Az ország iránti szimpátiáját édesanyja származásával magyarázta.