Richard Jewell balladája

A nyolcvankilenc éves Clint Eastwood nem ül a babérjain, pedig már régen megtehetné. Alig fejezte be a legutóbbi The Mule (A csempész) munkálatait, máris belevágott legújabb projektjébe. Idén, december 13-án mutatják be Amerikában Richard Jewell balladája című alkotását, amely valóban megtörtént esetet dolgoz fel. 

Kép forrása

A mozi cím és főszereplője egy rendőrtiszt, aki biztonsági őrként dolgozik az 1996-os atlantai olimpián. Munkája során hátizsákba rejtett csőbombákat fedezett fel a Continental parkban, s azonnali intézkedésével rengeteg ember életét mentette meg. Megérdemelten lehetett volna hős, mégis ő lett az első számú gyanúsított, később közellenség. Riasztotta a rendőrséget, közben pedig az emberek evakuálását is megkezdte, ennek ellenére ő került az FBI célkeresztjébe, amit hosszadalmas tortúra követett. Végül felmentették, de a hosszadalmas procedúra annyira megviselte a szervezetét, hogy rá tizenkét évre, szívelégtelenségben elhunyt. 
Az eredetileg Leonardo DiCaprio és Jonah Hill által megvalósítani kívánt projektet Clint Eastwood rendezte, míg az ötletadók a produceri munkát vállalták. A döntés minden bizonnyal jó volt, hiszen Eastwood már korábban is ügyes szenvtelenséggel közelítette meg az ilyen érzékeny témákat. Bizonyíték rá a Párizsi vonat, Az amerikai mesterlövész, vagy a J. Edgar is. 
A címszereplőt Paul Walter Hauser alakítja, akit női oldalról Olivia Wilde és Kathy Bates erősít, a legfontosabb – a hősünket védő ügyvéd szerepében – Sam Rockwelt láthatjuk. 
A forgatókönyvet a Vanity Fear American Nightmare - The Ballad of Richard Jewell című cikke alapján Billy Ray írta, aki már a Phillips Kapitánnyal letette a névjegyét. 
A Richard Jewell balladájának premierjére Los Angelesben lesz hamarosan az AFI Festen. A magyar feliratos előzetes megtekinthető, a hazai mozikban való debütálásra viszont egészen január 20-ig várnunk kell. Látatlanban is valószínűnek tartjuk, hogy megéri.