Nemrég adtunk hírt egy szárbaszökkenését első könyvével jelző fiatal íróról, aki Zsiga Henrikhez hasonlóan emberi drámák egész sorozatát mutatta be. Moesko Péter novelláskötetével ellentétben Zsiga könyve nem fikció, hanem érdes realitás, amott kilenc, emitt nyolc történet. A remény koordinátái-t – merjük kimondani – nem jó olvasni. Mert bár remekül összeszerkesztett sorstörténetek, melyek közepén, végén ott a küzdelemért járó győzelem, megnyugvás, béke díja, de a kiindulópontokat jelentő nyomasztó helyzetek rendesen beleéghetnek agyunkba.

Kép forrása

Zsiga Henrik A remény koordinátái – nyolc ember nyolc története – mélységről, felemelkedésről teljes című kötete valóban megrázó dolgozat. Még akkor is így van, ha könyörtelen szülők rabláncán tartott, éhező gyerekekről, gyerekkor óta elviselt rendszeres szexuális zaklatásról, nemi erőszakról, fiatal nőket ért folytonos megaláztatásról, kisebbségi sors minden kínjától szenvedőkről, mélyszegénység végtelennek tűnő örvényében élőkről nap, mint nap olvasni, látni, hallani lehet a sajtóban. 
A szerző, szerkesztő minden sallang és pátosz nélkül, pusztán a történetek, sorsok alanyainak puritán, lényegretörő hangján mutatja be a nyolc ember történetét. Az egyes életrajzok tömören, de mégis érzékletesen ábrázolják Magyarország legnehezebb sorsát megélők gyerek- és fiatalkorát. Küzdelmeik a többség számára nem feltétlenül ismert, közismert ilyen mélységben. De a mélység után a küzdelem, az emberi szabadság és jóra vágyás erejével hőseink elérik céljaikat. Van tehát feloldás, van tehát menekvés, de azért úgy érzem, az empatikusabbjának igenis lelkifurdalása lesz a könyv elolvasása után. Talán többen is felteszik majd a kérdést magukban a sok-sok emberi krízis és szenvedés megismerés után: vajon tehetnék-e valamit azért, hogy az ilyen embereknek jobb legyen?