Konrád György „szerencsés választásnak bizonyult, elnöki tevékenységének hat éve alatt a vasfüggöny leomlását követő új európai gondolkodásmódról folytatott élénk viták színhelyévé tette” az intézményt, és „a felvilágosodás legjobb hagyományához tartozó kritikus értelmiségiként elkötelezetten küzdött az egykor elszigetelt kelet-európai államok integrációjáért egy új Közép-Európába” – írja a megemlékezés.
A közleményben idézik Konrád utódja, az Akadémia elnöki tisztségét 2003-tól 2006-ig betöltő Adolf Muschg nekrológját, amely a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban jelent meg. Muschg itt arról ír a kilencvenes évek végén konszolidálni kellett a kelet-berlini és nyugat-berlini művészeti akadémia „kénytelen-kelletlen” egyesülésével létrejött intézményt, és ehhez olyan elnökre volt szükség, aki nem Nyugat- vagy Kelet-Németországból, hanem külföldről érkezett.
„Valaki olyan kellett, aki a német kultúrát még mindig jobban szerette, mint az saját magát. Egy úgynevezett kelet-európainak kellett lennie, hogy közelíteni tudja a legyőzött fél dimenzióját és történelmét a győztes félhez, ám anélkül, hogy az előbbit elnémetesítené. Zsidónak kellett lennie – ami aztán már fölöttébb nagy elvárás volt –, aki nem teheti, hogy megbocsátja a bűnöket, mert saját magában is képes bűnöket találni, még ha az csupán a tétlenség gaztette is. És aki épp ezért megtanulta megérteni a bűnöket – soha nem a tettet, de akarva-akaratlanul, a tettest. Milyen szerencse, hogy nem kellett tovább kívánnunk egy ilyen valószínűtlen elnököt az Akadémiának. Az Akadémia ugyanis tényleg megválasztotta, és megtarthatta két elnökségi időszakra is” – foglalta össze a rendszerváltást követő német gondolkodás lényegét Adolf Muschg.