Klasszikusok Egerben
A magyar és egyetemes film- és filmzenetörténet tucatnyi kultikus alkotása, több közönségtalálkozó és egy cseh nap is szerepel a második Egri Klasszikus Film Maraton programjában. Ráduly György a Budapesti Klasszikus Film Maraton filmtörténeti körsétájának esszenciájaként jellemezte a szeptember 6-10. között zajló egri programot. A műsorterv összeállításakor törekedtek arra, hogy minden alkotásnak legyen magyar vonatkozása.

Kép forrása
„Fantasztikus alkotások ezek, melyeket nemcsak születésük korában, hanem napjainkban is fontos megismerniük a fiataloknak" – fogalmazott, megjegyezve, hogy nekik is fontos tisztában lenniük azzal: „óriások vállán ülünk és csak úgy tudunk előre haladni, ha múltbeli értékeinkkel tisztában vagyunk”.
Eger büszke lehet filmszínházára és arra is, hogy az 1910-es évek elején itt forgatták az első 1000 méternél hosszabb filmet, amely filmtörténeti mérföldkőnek számított – emlékeztetett Ráduly György.
Habis László polgármester közölte: céljuk, hogy Eger a magyar filmművészet meghatározó városa legyen. Kiemelte, hogy a filmmaraton egyedüli vidéki helyszínét Eger adja. A programkínálat pedig idén is párját ritkító – fogalmazott, hozzátéve, hogy megítélése szerint ezek az alkotások részét képezik az általános műveltségnek.
Szeptember 8-án, vasárnap a Sörgyári capriccio bemutatásához kötődően egy cseh napot is szerveznek az Uránia Mozi melletti másik helyszínen, a Kepes Intézet előtt.
A négyes együttműködésben, a Magyar Nemzeti Filmarchívum, az Agria Film Kft., az Eszterházy Károly Egyetem és az önkormányzat összefogásával megvalósuló eseménysorozat mára szervesen beépült a város kulturális életébe.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban