Új vezető az OSZK élén
Hammerstein Juditot, a Balassi Intézet korábbi főigazgatóját nevezték ki az Országos Széchényi Könyvtár élére. A kinevezésről augusztus 22-én állományülésen tájékoztatta az OSZK munkatársait Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, ahol egyúttal bemutatkozott és elképzeléseit is vázolta az új vezető.

Kép forrása
Az EMMI közleménye szerint az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói posztjára kiírt pályázat lezárultával, a pályázók meghallgatása a jogszabályban előírtak szerint megtörtént. A pályázatok, illetve a személyes bemutatkozások mérlegelése után Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2019. augusztus 23-ai hatállyal Hammerstein Juditot bízza meg a főigazgatói feladatok ellátásával.
Az új vezető dr. Tüske Lászlót váltja az intézmény élén.

Kép forrása
Az EMMI közleménye szerint az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói posztjára kiírt pályázat lezárultával, a pályázók meghallgatása a jogszabályban előírtak szerint megtörtént. A pályázatok, illetve a személyes bemutatkozások mérlegelése után Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2019. augusztus 23-ai hatállyal Hammerstein Juditot bízza meg a főigazgatói feladatok ellátásával.
A kinevezéssel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a kormány az elmúlt években tízmilliárd forintos informatikai fejlesztést hajtott végre a könyvtárban, s a közeli jövőben is várható az intézmény korszerűsítése, fejlesztése. A sajtó azonban leginkább a könyvtár költözéséről szóló hírekkel volt tele, s vélhetően az új helyszínt is nagyarányú, reprezentatív fejlesztések után veheti majd birtokba a nemzeti intézmény.
Hammerstein Judit 2011 és 2014 között a kultúráért felelős tárca helyettes államtitkára, majd 2014 és 2018 között a Balassi Intézet főigazgatója volt.Az új vezető dr. Tüske Lászlót váltja az intézmény élén.
Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban