Villanycigány. Különös asszociációkra indul meg az agy Christian „Flake” Lorenz, a német Rammstein zenekar billentyűse életrajzi könyvének címe hallatán. Elsőre Jimi Hendrix ugrik be, aki Gypsy Bandjével tolta az Electric Lady Land-et. A cím ugyanakkor a magyar, szoftos fordítás eredménye, hiszen az eredeti cím, a Tastenficker, még finom fordítva is billentyűcsesztető.

Kép forrása

Számos könyvben fogalmazták már meg egészen a negyvenes évektől fogva, hogy milyen is ez a popszakma. Holott – és jogos a felvetés – akkor még nem is volt pop. De volt jazz, később beat, még később rock and roll. Christian „Flake” Lorenz Villanycigány című könyve sem tér ki különösebben más irányokba, mint azok a kötetek, melyek a szakma legnagyobb felhajtásának számító együttesek, előadók életrajzát, munkásságát írják le. Csak hát a Rammstein egy különös zenekar. Ahogy egyik ízelt tollú kolléga írta az általuk is űzött műfajról: ilyen lett volna a rock and roll, ha Hitler nyeri meg a második világháborút. 
A Villanycigány ezt még ott tekeri meg, hogy a szerző – lévén odavalósi – az NDK popzenével kapcsolatos kultúrtörténetének számos húzós epizódját is a lapokra véste, benne az underground nyolcvanas években beerősödött kampfjával. Történelem, hidegháborús téboly, Honecker államterrorjától szétsavazott kulturális élet, rocklázadás, földalatti ellenállók dömpingje és a nagy áttörés a rendszerváltás után: amikor a Rammstein 1994-ben kiadja első albumát Herzeleid-et. 
Itt további energiák szabadulnak el, a zenekar évtizedek elfojtott vágyait, frusztrációját, agresszivitását, dühét tömöríti bele az ipari metal szerzeményekbe, a tömeg pillanatok alatt rákap az új csodára. És, ami lényeg: a Scorpions-szal és Dieter Bohlen-nal ellentétben németül tolják. Christian „Flake” Lorenz ügyesen és mértéktartóan meséli el miként vált brutális ikonná egy új nemzedék számára a Rammstein, s ők mindezt, hogy élték túl, illetve miként váltak fémszörnyekké.