Érdekes leletre bukkantak Németországban egy 12. századi kolostor területén feltárt sírban. Az egyik eltemetett asszony fogkövéből kimutatott lapis lazuli jelenléte arra utal, hogy az apáca szakavatott kódexillusztrátor lehetett.

Kép forrása

A kódexek másolása, illusztrálása, kötése során született remekművek nemcsak egy-egy kolostor könyvtárát gyarapították, de sok esetben a klastrom jelentős bevételi forrása is volt a könyvkészítés. Az értékesítésre, esetleg reprezentatív ajándékozás céljára készült kötetek rendkívül míveskivitelűek voltak, a díszítéséhez kivételesen ritka és drága anyagokat is felhasználtak, mint például aranyat és ultramarinkéket, mely utóbbit a lapis lazuli kőzetből nyerték.

A Max Planck Intézet és a Yorki Egyetem vezette nemzetközi kutatócsapat most egy meglepő felfedezés révén világított rá a nők szerepére a kódexek előállításában. Egy ezeregyszáz körül egy kis német kolostorban eltemetett, középkorú nő fogkövébe ágyazódva találtak rá a lapis lazuli pigmentjeire. Az apáca halálakor negyvenöt-, esetleg hatvanéves lehetett. A pigment eloszlásából arra lehet következtetni, hogy festés közben nedvesítésként meg-megnyalta az ecset végét. Mivel ezt a festéket az arannyal és az ezüsttel egyetemben csakis a legértékesebb kéziratok illusztrálására használták, csakis a legkivételesebb képességű, leginkább hozzáértő illuminátorok férhettek hozzá.
Több mint valószínű, hogy a Max Planck Intézet által vizsgált hölgy eredetileg kiváló illusztrátora lehetett az egyébként kicsiny közösségnek. A németországi Dalheim területén lévő kolostor igen kicsi volt, úgy tizennégy apáca élhetett benne, s később elpusztult. Ám a tizenkettedik században szorgalmas, tehetséges, gazdag közösség lehetett.