Elhunyt Tandori Dezső
Nyolcvan éves korában, szerda reggel elhunyt Tandori Dezső költő, író, műfordító – közölte L. Simon László volt kulturális államtitkár szerda délután a Facebook-oldalán. A megrázó hírt hamarosan a család nevében is megerősítette a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia.

Kép forrása
Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. Versei az 1960-as évektől jelentek meg, Töredék Hamletnek című első kötetét 1968-ban adták ki. Az 1970-es évektől sokféle műfajban publikált: írt például gyermekverset, krimit, filozofikus esszéket. A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái, majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. Igen jelentős volt műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított.
A kiváló alkotó a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától többször is felbukkant a nyilvánosság előtt, gyakran szerepelt különböző irodalmi rendezvényeken, saját műveit adta elő meglepő és izgalmas módon, sőt – fején elmaradhatatlan kötött sapkájával – egy televíziós showműsor egyedi hangú és megjelenésű házigazdája is volt. Az utóbbi években határozottan visszavonult a nyilvánosságtól, nem adott interjút, nem vállalt nyilvános szereplést és keveset publikált, legutóbb 2017-ben jelent meg az esszéiből, tanulmányaiból összeállított kötete A szomszéd banánhal címmel.
Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1978-ban József Attila-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját vehette át, 1998-ban Kossuth-díjjal jutalmazták. 2007-ben vehette át a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet, 2014 óta volt a nemzet művésze. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt.
Az egyik nekrológ szerint Tandorit az írótársadalom pártállástól függetlenül „élő zseninek”, „a legnagyobbak egyikének” tartotta.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban