Kortárs írók Füreden
Hazai kortárs szerzők műveit mutatják be a jövő hét végén Balatonfüreden a széppróza napja alkalmából. A város másodszor csatlakozik a Magyar Írószövetség által kezdeményezett programsorozathoz, a széppróza napjához, amelyet Jókai Mór születésnapján, február 18-án rendeznek.

Kép forrása
A füredi rendezvényeken a hazai kortárs művek mellett a nagy mesélőt is közelebbről megismerhetik az irodalom kedvelői. E. Csorba Csilla művészettörténész és Kalla Zsuzsa, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményi igazgatója bemutatják az Egy ember, akit még eddig nem ismertünk című albumukat szombaton.
A programsorozat első napján Száraz Miklós György egyebek mellett Székelyek című művelődéstörténeti kötetéről beszél majd. Irodalmi kávéház várja az érdeklődőket szombaton kora este a Vaszary Galériában. A Lyukasórán Lackfi János és Vörös István költővel, Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel, Mátyus Alíz íróval és Kéri Kitty színművésszel találkozhatnak az érdeklődők.
A rendezvénysorozat zárónapján, hétfőn tartják Szilasi László Amíg másokkal voltunk című könyvének bemutatóját. Az esten Ladányi István egyetemi docens és Szilágyi Tibor színművész működik közre.
Kézírással másolják le Jókai Mór A magyar Tempevölgy című novelláját a város diákjai. Az egybeszerkesztett alkotást a későbbiekben kiállítják a szervezők.
Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos magyar prózaíró, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. Műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták. Művei Magyarországon és külföldön egyaránt népszerűek voltak, könyvei máig nagy számban kelnek el. A február 18-i ünnep a tavaszi könyves szezon méltó nyitánya.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban