Életének kilencvenharmadik évében csütörtökön elhunyt Fésűs Éva Kossuth-díjas meseíró, költő. Alkotásai a műmesék és a népmesei hagyományok legnemesebb ötvözetei. Hősei szeretnivalók, ügyesek, furfangosak, történetei meghatóak és tanulságosak.

Kép forrása

A kiváló alkotó 1926. május 14-én született Cegléden, meghatározó gyermekéveit Kiskunhalason töltötte. Kereskedelmi középiskolában érettségizett, 1950-ben férjhez ment, Kaposvárott telepedett le, nyugdíjba vonulásáig gyors- és gépírónőként dolgozott.
Meseírói pályafutása rádiójátékokkal kezdődött az ötvenes években, húsz éven keresztül volt a Magyar Rádió Gyermekosztályának külső munkatársa, háromszázötvenhárom műsora és huszonnyolc hangjátéka került adásba. Mesejátékai, verses meséi közül a Nyúl a cilinderben, a Tapsikáné fülönfüggője, az Aranypofácska a legismertebbek. 
1969-től dolgozott a Magyar Televíziónak is, ő írta többek között a nagy sikert aratott A palacsintás király és a Csaló az üveghegyen című mesefilmek forgatókönyvét. A rádiós és televíziós munkák mellett huszonnégy mesekönyve jelent meg, legutóbb 2016-ban, A furfangos nyuszi című műve. Ugyanebben az évben publikálta felnőtteknek szóló verseskötetét Csepp víz címmel.    
Több évtizedes munkássága során számos kitüntetést vehetett át. Nívódíjjal jutalmazta a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, 1989-ben megkapta Somogy Megye Művészeti díját, 2001-ben a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) Magyarországi Egyesületének életműdíjával tüntették ki, 2004-ben Kaposvár díszpolgára lett. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2014-ben a Stephanus-díjat.
Fésűs Éva a Kossuth-díjat 2017-ben a magyar gyerek- és ifjúsági irodalmat gazdagító kiemelkedő életműve, tiszta és szép nyelvi eszközökkel megalkotott, örök érvényű emberi értékeket közvetítő meséi, televíziós és rádiós gyermekműsorai elismeréseként kapta meg.
Akkor azt mondta: a gyermekekért érdemes tenni mindent, a mesék pedig különösen sokat adnak a jövő generációinak. Hozzátette: úgy érzi, a sors nem áldotta meg nagy tehetséggel, azt a kis tálentumot, amivel viszont igen, „nem ásta el”, Isten pedig elég erőt adott a munkájához. Ennek is köszönhető, hogy felfigyeltek rá, észrevették, fontos, amit csinált.