„Értem én, hogy gőzmozdony, de mitől megy?” Ugye nem dobál meg a kedves olvasó, ha ezt az obligát mondatot idézem fel a 12 füstös ember című új kötet kapcsán, mely természetesen ezek után mi másról is szólhat, mint a gőzmozdonyokról. A tucat füstös ember pedig ezen gőzmozdonyok utolsó masinisztája. Aki tudjuk elől ül, útban Kanizsa felé…

Kép forrása

A humorosnak vélt, fenti elcsépelt kérdőmondat most mégis fontos és pontos, mert az utolsó tizenkét gőzmozdonyvezetővel készült interjúcsokor immár a közlekedési múzeum(ok) profiljába való, és ezzel azt is lefixálhatjuk, hogy a mostani új nemzedékeknek már halvány, lila gőzük sincs a gőzhajtású gépek forradalmáról. Jómagam, aki három évvel vagyok túl az ötvenen, halovány emlékeket őrzök gőzmozdonyokról, ahogy méltóságteljesen nekilódultak az esztergomi  vasútállomástól, hogy néhány óra alatt bezakatoljanak a Nyugati Pályaudvarra. 
A 12 füstös ember című könyvet Dani Szabolcs, a GYESEV mozdonyvezetője írta, így egy ízig-vérig autentikus vasutas memoárt, vasúttörténeti kiadványt tarthat kezében az érdeklődő. A kötet – valahol természetesen nagyon is hasonlóan és több ponton is egybeesést mutatva – azonos információkat tartalmaz Moldova György Akit a mozdony füstje megcsapott című híres riportkönyvével. Ezeken túl itt most kifejezetten a gőzmozdonyok vezetőiről és az általuk hajtott óriási gőzmasinákról van szó, mégpedig olyan szakmai mélységben, de olyannyira, hogy az már bizony Sheldon Cooperért kiált. A könyv nemcsak a visszaemlékezések miatt fontos és érdekes, hanem azért, mert egy letűnt és szép közlekedéstörténeti korszak patinás romantikáját mutatja meg, a szakzsargon ismertetésétől, a gőzmozdony-típusok bemutatásán át egészen a leghíresebb, leghírhedtebb gőzmozdonnyal kapcsolatos történetek, legendák, anekdoták színes csokráig.