Szőnyi Benjámin lelkész, költő, író munkásságáról szóló értékes kötet jelent meg. A könyv a tizennyolcadik századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb alakja születésének tricentenáriuma alkalmából rendezett konferencia előadásainak bővített, szerkesztett változatait gyűjti egybe.

Kép forrása

Az 1717. december 10-én, Alsónémedin született Szőnyi Benjámin több mint négy évtizeden keresztül vezette a helyi református gyülekezetet, illetve a csongrád-békési egyházmegye esperese is volt. Verses imádságait, vallásos munkáit gyűjteményekbe foglalva adta ki, hogy a lehető legtöbb embernek kínáljon az élet és az egyház minél több alkalmára énekeket. Legnépszerűbb műve a Szentek Hegedűje című imádságos-zsoltáros könyv, mely mintegy húsz kiadást élt meg. 
A most megjelent száznyolcvan oldalas színes, sok korabeli dokumentumot és Szőnyi-művet tartalmazó kötetet Imre Mihály irodalomtörténész professzor szerkesztette. Bevezetőjében bemutatja a lelkipásztor kultuszának kialakulását.
A tanulmányok közül érdemes megemlíteni Simon Ferenc munkáját, aki a vásárhelyi gimnázium könyvtárának állományán és fennmaradt kötetein keresztül vázolja fel azon szellemi áramlatoknak a dokumentumait, amelyek Szőnyi életművét alakították. Hegyi Ádám tanulmányában a lelkész Pál nevű fiának szomorú történetét mutatja be, aki viselkedésével nemcsak saját életét rontotta el, hanem tettei az apai örökség elherdálásához is vezettek. 
A kötet szerkesztője, egyben Szőnyi életművének legszakavatottabb ismerője a Sion siralma – az egyetlen terjedelmes, százstrófás kéziratos Szőnyi-vers – fennmaradt változatait veti össze. Tematikailag rokon a Sion Siralmával az 1789-ben megjelent, Szikszai György Mártírok Oszlopához ragasztott című, harminchárom versszakos éneke – erről Győri L. János tanulmányában lehet olvasni. A pietizmus – az egyéni jámborságot és a protestáns egyház egészét megújítani akaró tizennyolcadik századi mozgalom – kutatásainak eredményei jelennek meg Ötvös Péter és Fajt Anita írásaiban, akik a költeményekben használt nyelv felől közelítik meg Szőnyi Benjámin műveit. Fekete Csaba a konferenciakötet záró tanulmányában Szőnyi Benjámin énekeiről és a református énekeskönyvről ír.
A kultúrtörténeti jelentőségű munkát azoknak ajánljuk, akik a tizennyolcadik századi magyar művelődés részleteire kíváncsiak.