Kifutóra a vasfüggöny mögül
Három év kihagyás után új kötettel jelentkezett Vass Virág. Az örökké rövid története az írónő kilencedik regénye, s ez alkalommal a hetvenes, nyolcvanas évek szocialista és nemzetközi divatvilágát járja körül a szerző.

Kép forrása
A kötet témáját a Kádár-korszak egyik legsikeresebb manökenje ihlette s a magyar szupermodell tragikus történetét meséli el.
„Hatéves voltam, amikor édesanyám az Ez a divat szerkesztőségében dolgozott, ott találkoztam a Kádár-korszak ismert manökenjével. Akkoriban persze nem tudtam, ki ő, valószínűleg senki sem tudta pontosan, ahogy alakját ma is számtalan legenda övezi. Amit egészen biztosan leírhatunk: a magas, zárkózott lány mai szemmel nézve is bámulatos karriert futott be, ám a magánélete korántsem volt ilyen szerencsés. Csábította, csodálta a nagyvilág, figyelte az állambiztonsági szolgálat, férfiak üldözték szerelmükkel, tengereken keltek át miatta, hogy láthassák, karjukba zárhassák, megmentsék a világtól” – nyilatkozott Vass Virág új könyvéről. „Úgy döntöttem, finoman összeszőve tényeket és fikciót, a regényben a képzeletem teremtette Kardos Sára életét mesélem el, aki lehetett bármilyen szerelmes, sorsüldözött, megalázott, a kifutón és a kamera előtt fenséges, tiszta maradt, miközben őt magát sodorta végtelen tenger, apály, dagály. Mint minden végzetes szerelmi történet, ez sem csak egy férfiról és egy nőről szól, hanem a korról is, amelyben játszódott.”
A november 22-i könyvbemutató és közönségtalálkozó keretében a regény születéséről és a divatvilág érdekességeiről Oláh Andrea újságíró moderálásával a szerzővel Diós Kati egykori modell és Epres Panni manöken, divatmodell beszélgetnek.
További információ és regisztráció az eseményre: itt.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban