Színházkönyv Esztergomból
Elegáns kivitelezésű, gazdag fotóanyaggal illusztrált dokumentumkönyvet jelentetett meg az Esztergomi Várszínház. A fennállás harmincadik évfordulójára kiadott kötet a teátrumról szóló újságcikkek, kisebb tanulmányok és az ezerszínű előadások alatt készült több tucat fotó dokumentumnapló-szerű egységét jelenti.

Kép forrása
A 30 éves az Esztergomi Várszínház című könyv előszavában Horányi László, az intézmény művészeti vezetője, igazgatója többek között így fogalmaz: „Az Esztergomi Várszínháznak közel ezer előadását, tizenhétezer-ötszáz művész vitte színre, kétszázhetvenötezer néző előtt. Hetvenöt saját, valamint koprodukciós bemutatónkból tizenhárom ősbemutató született. A tizennyolc éve működő Esztergomi Bábos Tábor több, mint ezerháromszáz gyermek számára nyitott ablakot a kulisszák mögötti világ bepillantásához. (…) Az Esztergomi Várszínház színpadán harminc év alatt Magyarország színházainak szinte mindegyike, a határon túli színházak közül pedig minden egyes színház többször is fellépett. Temesvár, Nagyvárad, Komárom és Beregszász színházai pedig rendszeresen visszatérnek hozzánk.” A fentiekből is kitűnik, hogy az első magyar főváros történelmi várfalai között helyet foglaló szabadtéri teátrum rendkívül gazdag művészeti centrumot jelent. A kötet szerkesztői – maga a színház vezetősége – vélhetően azzal a szándékkal jelentette meg az első harminc év történetét bemutató dokumentumkönyvet, hogy abból egy mai magyar színház belső élete, produkcióira adott szakmai- és média-reakciók sora, küzdelmei és sikerei története egyaránt megismerhető legyenek. A színházrajongók tehát immár nemcsak esztergomi útjuk számbavételénél gondolhatnak a királyvárosi teátrumának kiszemelt előadásaira, hanem a szemrevaló ünnepi kötet révén visszatekinthetnek egy mozgalmas időszakra a születéstől egészen a 2018-as idényig.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban