A tuskirály könyvet írt
Két nappal hetvenedik születésnapja előtt mutatta be Mr. Tus-tankönyv című könyvét Hegedüs Csaba olimpiai bajnok.

Kép forrása
A korábbi birkózó szövetségi kapitány és szövetségi elnök elmondta, hogy tizenegy társszerző segítségével született meg a kötet, melyhez Nenad Lalovic, a nemzetközi szövetség elnöke, illetve Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora írt előszót. A könyv széles körűen tárgyalja a sportággal kapcsolatos szakmai kérdéseket, az edzéselmélettől az egészségügyi sajátosságokig, illetve a sportág történetével és a nemzetközi szövetség működésével is foglalkozik.
A birkózó fogásokat képekkel illusztrálták, és mozzanatról mozzanatra láthatóak egy-egy akció helyes végrehajtásának lépései. A fotókon a jelenlegi válogatott több tagja, például Sastin Marianna és Lőrincz Tamás szerepel akció közben. Előbbi, az eddigi egyetlen magyar női világbajnok három héttel szülését követően vállalkozott arra, hogy segítséget nyújt a felvételek elkészítéséhez.
Hegedüs Csaba ötször nyert magyar bajnokságot, négyet kötöttfogásban (1971, 1972, 1976 és 1978), egyet szabadfogásban (1971). Az 1971-es szófiai világbajnokságon aranyérmet szerzett, itt kapta a Mr. Tus, avagy a Tuskirály becenevet, mert összes mérkőzését tussal nyerte meg.
Az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon aranyérmet szerzett, mely a magyar olimpiai csapat történetének századik aranyérme volt.
A nagyszerű sportember elmondta, hogy hetvenedik születésnapja adta az ötletet arra, hogy könyvet írjon, és ehhez kérte barátai segítségét, akik társszerzőként működtek közre.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban