Elhallgatott formációk
Elhallgatott zenekarok címmel kiadvány jelent meg a hatvanas, hetvenes évek magyar beat- és rock együtteseiről. A kiadvány a zenei anyag mellett tartalmazza az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmet is.

Kép forrása
Kisfaludy András filmrendező, producer elmondta, hogy 1968 és 1978 között volt tíz, tizenhárom nagyszerű zenekar, amelyeknek minden fellépésére Budapesten és vidéken is több ezer ember ment el. Ezek közül is kiemelkedő volt a Taurus, amelynél öt-tízezer ember tombolt a koncerteken. Közös ezekben a zenekarokban, hogy bár nagyon népszerűek voltak, az akkori kultúrpolitika nem engedte, hogy nagylemezt készítsenek – tette hozzá.
A most megjelent Elhallgatott zenekarok című kiadványban az együttesekről készült dokumentumfilm mellett két hetvenhárom perces CD is található, amelyeken a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas és a Liversing számait hallhatja a közönség.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban