Magyar fotósok életéről és életművéről szól Péntek Orsolya képzőművész, író A magyar fotó 1840-1989 című kötete, amelyet a Látóhatár Kiadó jelentetett meg. A könyv a fényképezés kezdeteitől a rendszerváltásig vezet végig, bemutatva a magyar fényképészek életét és életművét. 
    
Kép forrása

A szerző elmondta, hogy a kiadó felkérése készítette el a kötetet, amelyet hiánypótlónak nevezett. „Sok könyvet kiadtak már a szakintézmények, viszont ezek mind egy-egy életművet vagy egy-egy konkrét fotótörténeti szakaszt dolgoznak fel, ilyen összefoglaló típusú mű eddig még nem született”. A szerző tehát nem fedezett fel új hagyatékokat vagy új fényképeket, hanem a magyar vonatkozású eredményeket foglalta össze. „Egy történeti ívet próbáltam megkonstruálni az ismert adatokból, a kultúrtörténeti kontextusokat is figyelembe véve a magyar fotógráfiának egy összegző történeti művét akartam létrehozni”.
Újdonság a kötetben a női fotográfusok életművének a beemelése, amely a nagyközönség előtt szinte ismeretlen téma. Emellett annak a Kinszki Imrének az életműve is bekerült a kötetbe, aki eddig a fotótörténetet feldolgozó írásokban a fotózás határmezsgyéjén mozgott. 
A hiánypótló könyv háromszázegy fotót tartalmaz, képjegyzék és névjegyzék is segíti az eligazodást, a gazdag képanyag révén pedig akár lapozgatható képes albumként is megállja a helyét. A szerző az első fejezetekben a korabeli portréfotósoktól és Szathmári Pap Károlytól, a román királyok szolgálatában alkotó magyar fényképésztől, Klösz Györgytől, az egyesülő magyar főváros egyik első fényképészétől, valamint az erdélyi Veress Ferenctől és a századforduló budapesti társadalmát megörökítő Mai Manótól Székely Aladáron, a nyugatosok fényképészén és Balogh Rudolfon, a magyaros fényképezés atyjának életművén keresztül jut el az olvasó az emigrációban világhírűvé váló magyar fényképészekig, Kertészig, Capáig, Brassaiig és Munkácsiig. A Magyarországon maradt fotósok közül külön fejezet szól Pécsi Józsefről, a magyar reklámfotózás atyjáról és Angelóról is. A szerző külön fejezetet szentel a Bauhausban működő Moholy-Nagy Lászlónak és Kepes Györgynek is, és kiemelt figyelmet fordít a fotográfus nők által létrehozott hagyatékra: Máté Olga, a szociofotós Kálmán Kata és az emigrációban külföldi elismertséget szerző olyan alkotók, mint Besnyő Éva, Ergy Landau vagy Ylla is bekerültek a kötetbe. 
A könyv az 1989-es évvel zárul, az utolsó feldolgozott időszak a neoavantgárd korszaka, amelyben több, még ma is aktív magyar fotóművész kezdte a pályát. Így a kötetben nemcsak a magyar fotográfia története, de a magyar kultúrtörténet százötven éve is kibontakozik, hiszen a fényképészek élete és életműve számtalan ponton érintkezik az egyéb művészeti ágakat képviselő alkotókéval.