Felfalják egymást a Paraziták?

Kasvinszki Attila korábban már foglalkozott Marius von Mayenburg Paraziták című kortárs drámájával. A rendező számára akkor is egyértelmű volt, hogy ez a mű valójában vászonra termett. Ezért is vágott bele a forgatókönyvírásba Rácz Erzsébet, a darab fordítójának segítségével. Majd el is kezdte forgatni a mozit Marozsán Erikával, Pető Katával, Kovács Krisztiánnal, Pető Rolanddal és Porogi Ádámmal a főszerepben. A film hazai bemutatását április, májusra tervezik.

Kép forrása

– Két lánytestvér párkapcsolatáról szól ez a film, és arról is, ahogy ez a két nő tönkre teszik magát és egymást – mondta Pető Kata, a film egyik főszereplője.  – Bettinek (Marozsán Erika) tolószékben ülő férje van, ő az a figura, akinek tulajdonképpen mindenki a vérét szívja. Hozzájuk toppan be a húga, Friderika, az én karakterem, aki hasonlóan kemény energiákkal rendelkezik, mint a sógora és hasonlóan provokatív típus is. Tehát ő is bekerül a házba, majd az ő férje is, és végül az az ember, aki elütötte Betti férjét. Egy térben ragadnak, és egyszerűen szétszedik, felfalják egymást, amiből végül Bettinek sikerül elmenekülnie. Számomra roppant érdekes munka volt a karakterem bipoláris személyiségének megformálása, igyekeztem kihasználni azt is, hogy bár nehéz, de felszabadító játéklehetőséget kínált a forgatáson. Attila pedig ezt teljes mértékbe rám hagyta. 
– Az Erika alakította karakter kevésbé parazatia, ő tulajdonképpen önmaga parazitája, mert olyan szintű empátiával rendelkezik, ami már betegesnek tekinthető
– fogalmazott Kasvinszki Attila. – Betti képtelen önmagát megvédeni, mert nincs védekező rendszere. A film konkrét társadalomkritikát fogalmaz meg pár ember kapcsolatrendszerén keresztül. Az látszik, milyen az, amikor mások szenvedik el a ballépéseinket, mások isszák meg ennek a levét. Számomra mégis a szeretetről mesél ez a film, úgy, hogy nem ezt mutatja be. Ez a film ugyanis nem arról szól, hogy a szereplői tudnának szeretni. De arról igen, hogy szeretni kellene.