Nagy reneszánsza van a hidegháborús romantikának, és Zsuffa Tünde, több hasonló történet után most az Ingeborg című új regényében is erről ír. Az NDK-ból tengerentúlra menekülő Ingeborg egyfajta jelképe is annak a rendszernek, melyet maga mögött hagyott, s amelyet egy másik főhősnő előtt félelmekkel és érzelmekkel, reményekkel is spékelve képvisel. A regénybeli izgalmat a két nő személyiségfejlesztő párharca adja.

Kép forrása

Ha ellátogatunk Zsuffa Tünde író facebookos oldalára, akkor a Fész minimalista kereteihez mérten életrajz gyanánt ezt olvashatuk: „Zsuffa Tünde egy Fejér megyei kisvárosban, Pusztaszabolcson nőtt fel, középiskolai tanulmányait is ott végezte. Egyetemre Budapesten és Bécsben járt. Teológiát, történelmet és német irodalmat hallgatott. Jelenleg az osztrák fővárosban él kisfiával. A Paprika rummal (2012), az Angyal a földi pokolban (2015) és a Híd közepén (2016) című történelmi regények szerzője.”  
Új, Ingeborg című regénye tulajdonképpen egyenes folytatása az előzőeknek, már ha a történetek helyszínét, társadalmi, történelmi kereteit, a főszereplők jellemét, adottságait vesszük. Totalitárius rendszerektől szenvedő hősnők és hősök, menekülés, távoli földrészekre, Európából nézve egzotikus országokba, nemzetközivé dagadt cselszövések, vulkanikus erejű érzelmi töltések, némileg dagályos szentimentalizmus, végzetes igazságkeresés, alanyi tanulságok általánossággal körítve. Ingeborg Käppler, a lipcsei munkásnegyed egyéni virágszálának is ilyen a históriája és a nevével fémjelzett regényben minden adott, ami a fenti listában van. Ingeborg az NDK-ból menekül, egészen pontosan annak titkosszolgálatának hálójából. Egészen Bolíviáig jut, ahol úgy tűnik elsőre, hogy békére lel, de mégsem, mivel megjelenik egy másik nő, akivel a sors közös utat diktál. Így válik Caroline és Ingeborg életepizódja egyben saját világuk újrafelépítésének alapjává, benne a bizonytalanság, a bizalom, az érzelmek, az ösztönök, és eszmrendszerek és a magánéleti szabadság vágyának kavargásával.