Gendermesék

Újabb aljas kezdeményezéssel jelentkezett a megfékezhetetlen genderlobbi. Ez alkalommal – persze nem először és nyilván nem is utoljára – a legfiatalabbakkal próbálja elfogadtatni furcsa ideológiáját. A közelmúltban újabb, gyermekeket szexualizáló mesekönyv kapott két leszbikus és két homoszexuális főszereplőt.

Kép forrása

A Maiden Voyage című, öt- és tízéves korosztálynak kiadott könyv egy halász lányáról, Ru-ról szól, aki egy kincses térképet örököl és tengerre szál. Utazása során találkozik Freya-val, egy másik hajó bátor kapitányával. S találkozásukból nem csak barátság, de szerelem is szövődik. Természetesen. Illetve természetellenesen. 
A kötet amúgy egy gender-sorozat részeként jelent meg, s a sorozat megelőző darabja két meleg férfiról szólt. Az Ígéret földje című mesében egy parasztfiú és egy herceg lesz szerelmes egymásba. 
Az alkotók nagyon fontosnak tartják a meleg szereplők hősként való bemutatását, hogy a fiatalok szemlélete megváltozzon a kérdésben. Chaz Harris, a kiadó egyik vezetője így nyilatkozott a The Huffington Postnak: „A médium, amit fogyasztanak a gyerekek és a fiatal felnőttek formálja, alakítja a magukról alkotott képet. Ha nem látnak magukról szóló történeteket, akkor nem látják magukat a világban, és úgy gondolom, hogy a láthatóság hiánya vezet oda, hogy az LMBTQ emberek másnak gondolják magukat.”
Miközben azért tegyük hozzá: szerencsétlen melegek tényleg mások, mint a normális emberek. Ja, és tegyük hozzá azt is, öt-tízéves gyerekeknek még ötletük sem igen van arról, mi az a homoszexualitás. Mert, hát miért is kellene, hogy legyen…
Az új könyvet jövő nyáron dobják piacra.