Titkos iratok a Buddhában
Több, buddhista szöveget tartalmazó könyvecskét is találtak dél-koreai régészek XV. századi, fából készült Buddha-szobrok belsejében. A felfedezést a koreai Dzsegje buddhista rend hozta nyilvánosságra.

Kép forrása
A rend egyik templomában Dél-Kjongszang tartományban találták meg a 918 és 1392 között uralkodó Korje dinasztia idejéből származó könyvecskéket, amik olyan aprók, hogy korábban nem vették észre őket. Az egyik kötet elég terjedelmes írás, a másik azonban csak huszonnyolc buddhista szöveget tartalmazó gyűjtemény. Az egyik kis kötetet keletkezésének pontos történetéről is beszámol, és csodálatos buddhista festményeket tartalmaz.
Li Jongjun, a szerzetesrend kulturális kincseiért felelős vezetője úgy nyilatkozott, hogy a szobrot 1983-ban újrafestése közben részben felnyitották, de akkor nem vették észre a könyvecskéket. Csak a közelmúltban, egy újabb vizsgálat során derült ki, hogy könyvek lapulnak a belsejében.
A rend a templom két másik 1490-ből vagy 1500-ból való szobrát is megvizsgáltatta. A röntgenes átvilágítás kimutatta, hogy azokban is könyveket rejtettek el. Ezeket azonban nem nyitották fel, mert tiszteletben akarják tartani a rend nagy tekintélyű szerzeteseinek kívánságát.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban