Busa Pista Arany Jánost fazonírozza
Egy hét múlva kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum tizenötödik szabadtéri nyári fesztiválja, amelyen irodalmi, zenei, színházi alkotók és képzőművészek hoznak létre közös produkciókat.
A június 25-től július 14-ig tartó fesztivál speciális műsorszerkesztése azt szolgálja, hogy egyfajta átjárás legyen az egyes művészetek között.

A legtöbb produkció valamilyen szálon kötődik Arany János születésének 200. évfordulójához. A rendezvénysorozat során a Kaláka koncertjén megzenésített Arany János-verseket adnak elő, és utána Cakó Ferenc, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is egy-egy Arany-balladát dolgoz fel homokanimációban, illetve táncban. Ugyancsak a költő életművéhez kapcsolódik Kováts Kriszta estje, aki Arany-balladákat ad elő a capella a Fool Moon öttagú férfi énekegyüttessel, ehhez társul Farkas Gábor Gábriel helyben készülő videóanimációja is. Egy másik alkalommal Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, a Nana Vortex, Ágoston Béla és Busa Pista „fazonírozzák újra” Arany János, Petőfi Sándor és József Attila verseit, saját dalait.
A nyitó előadás, a Concerto Budapest estje lesz, amelyen a nagyzenekar Igor Sztravinszkij A katona története című kamaraoperájának zenekari szvit változatát játssza el, majd a zenekar Harcsa Veronikával kiegészülve Luciano Berio Beatles- és folkdalait adják elő. A Hot Jazz Band koncertjén Schell Judit és László Zsolt közreműködésével mások mellett Márai Sándor, Rejtő Jenő, Kellér Andor írásaival, kupléival idézik meg a húszas-harmincas évek világát, a jazz aranykorát.
A fesztivál záróeseményeként az egy éve elhunyt Esterházy Péter íróról emlékeznek meg.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban