Rendőr kontra diktatúra

Két éve nincs köztünk Kurucz Gyula író, szerkesztő, esszéíró, kritikus, műfordító, aki a rendszerváltó politikában tett kitérő mellett, illetve annak ellenére, is fontos alkotó tudott maradni. A szerzőtől most a nemrég újra kiadott Lukács evangéliuma című regényét ajánljuk, mely történetet először a forradalom harmincadik, most pedig a hatvanadik évfordulóján adtak ki.

Kurucz Gyula regényei, írásai, tanulmányai zömében a magyar falu zárt közegében játszódnak. Abban a miliőben, ahol mindenki által ismert és betartott törvények vannak, ahol egyetlen rossz lépéssel egy életre bélyeget szerezhet magának az ember. A Lukács evangéliumának főhőse egy igen nehéz, embertpróbáló korban, a kommunista diktatúra legerősebb éveiben (egészen pontosan 1952-ben) játszódik. A másik nehezítés, hogy a főszereplő rendőr, ami valljuk be a Rákosi-korszak embertelenséget, terrort, diktatúrát jelképezni képes alakjának tökéletes megfogalmazása, ahogy a későbbi, szocializmusban eltöltött évtizedekre is vonatkozhat, ha gyengébb, árnyaltabban is. Természetesen a főhős, itt is egy igazi hős, hiszen egymaga, saját lelkiismerete, sőt vallásos hite alapján szegül szembe a kommunista hatalommal. Az egyre jobban egymásnak feszülő gondolatok, szándékok arra sarkalják az amúgy az államhatalmat szimbolizáló rendőrt, hogy kilépjen a sors által rárótt szerepből és igaz emberként ellenálljon a „rendszernek”. Nincs könnyű dolga, hiszen – mint ez a történet elején kiderül – egyre több rokonát, barátját, ismerősét lehetetlenítik el, törik meg, vagy bántalmazzák, börtönzik be, üldözik, ölik meg. A regény nagy kérdést feszeget: egyetlenként, egyszem emberként vajon mit tehet az, akiben megszólal a lelkiismeret hangja és már nem bírja tovább a hatalom által rárótt terhet. Kurucz Gyula író, számos regényében fogalmazta meg a hatalommal szembehelyezkedő alany erkölcsi problémájának kérdéskörét. Több, mint húsz regényét, tanulmányait harminchat nyelvre fordították le, munkásságáért 1977-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, 1999-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét is.