Hawking az űrbe megy
Az idén hetvenöt éves világhírű angol asztrofizikusnak, Stephen Hawkingnak már két évvel korábban is felajánlotta Richard Branson, a Virgin nevű cégcsoport tulajdonosa, hogy egy felszálló űrhajóján rajta lehet, most valóra is válhat a dolog.

A fantasztikus lehetőségről maga a professzor beszélt a Good Morning Britain című televíziós műsorban. Úgy fogalmazott, soha nem gondolta volna, hogy egyszer tényleg eljut az űrbe, de most, hogy Branson felajánlotta neki, hogy rajta lehet a Virgin Galactic nevű űrhajó fedélzetén, és ő persze habozás nélkül igent mondott, még ez is megtörténhet.
Tegyük hozzá, Hawkingnál kevéssel huszonegy éves kora előtt súlyos betegséget diagnosztizáltak. Az amiotrófiás laterálszklerózis Lou Gehrig-kór következtében a mozgatóidegek lassan elsorvadnak. Ritka, hogy e betegséggel valaki 10 évnél tovább éljen, Hawking azonban ma már több évtizeddel élte túl a neki jósolt időt. Állapotának folyamatos romlása miatt előbb botok segítségére, majd tolószékbe kényszerült, 1974 óta már képtelen önállóan enni. 1985-ben egy veszélyes tüdőgyulladás miatt végrehajtott gégemetszés következtében elveszítette maradék beszédképességét. Egyik tanítványa és segítője, Brian Whitt talált egy lehetőséget, ami megoldást jelenthetett a problémára, így ettől kezdve gépek segítségével kommunikál. Hawking egészségét ugyan gondosan felügyelik, de állapota bármikor kritikussá válhat.
Ezért is óriási öröm, ha a rendkívüli tudós eljuthat kutatásainak, elméleteinek igazi tárgyához, a csillagok közé.
Magyarul megjelent két könyve, Az idő rövid története (A Brief History of Time) és A világegyetem dióhéjban (The Universe in a Nutshell) rendkívüli népszerűségnek örvend, hiszen Hawking nemcsak nagyszerű tudós, de remek, élvezetes szerző is.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban