Huszonnégy felé hasadva
Nem ez lenne az első eset. Ezt kell, hogy kimondjuk, amikor arról olvassuk a hírt, hogy nagyon készül egy hollywoodi stúdió, hogy megfilmesíti Daniel Keyes Szép álmokat Billy! című regényét. A Virágot Algernonnak és az Ötödik Sally című bestsellerek írójának könyvében egy nem kevesebb, mint huszonnégy személyiséget rejtő skizofrén erőszaktevőről szól a történet. A sztori legfontosabb eleme, hogy mindez nem fikció, Billy Milligan története valóság, Amerika egyik leghíresebb bűnügyi perének hiteles és éppen ezért veretes dokumentumregénye a könyv.

És hát igen, megszokhattuk, hogy Daniel Keyes regényeinek főhősei rendre valamilyen pszichológiai, pszichiátriai betegséggel, állapottal bírnak. Így volt ez a bevezetőben említett korábbi regényei, a Virágot Algernonnak! és Az ötödik Sally című történetekben. A Szép álmokat Billy! ezeknél is kacifántosabb história, hiszen itt kéttucatnyi személyiség tuszkolódik egyetlen emberbe, hogy aztán a huszonnégy entitás végleg szétzilálja a „gazdatest”, „gazdaegyéniség” életét. Billy Milligan elméje huszonnégy különböző, zömében bűnözőfélét rejt, olyanokat, melyek hol pitibb, hol egészen brutális bűncselekménytípusokra szakosodtak. Billy akkor fázik rá, amikor három nőn is nemi erőszakot tesz.
Billy volt az első az Egyesült Államok történetében, aki pszichikai állapota miatt védelmet kapott, s akinek elméjét rendkívül behatóan elemezték a szakemberek. Ekkor vált világossá, hogy Milligan valójában többszörös skizofrén, így nem feltétlenül tud számot adni tetteiért, az elkövetett bűncselekményekért, a lopásokért, csalásokért, garázdaságokért, nemi erőszakért.
A dokumentumregény, illetve annak megalkotása, bizonyos szempontból hasonlít Truman Capote Hidegvérrel című tényregényére, ahol a szerző az újságírókkal, szakértőkkel, a nyomozásban és a későbbi perben résztvevő hatóságokkal együtt volt jelen a vádlottal közel egy helyen. Keyes több alkalommal is interjúzott Milligannal, így készítette el az elmebajos erőszaktevő profilját, illetve történetének egy változatát. Az 1970-es évek Amerikájának egyik legtöbbeket érdeklő bűnügyi perének históriája most magyarul is elérhető, így képet kapunk az igazságszolgáltatás, az igazságügyi orvos-szakértés korabeli rejtelmeibe.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban