Önéletrajzi ihletésű regénnyel jelentkezett Kun Árpád Aegon- és József Attila-díjas, Norvégiában élő magyar író, költő.

„Lehet így hívni a Megint hazavárunkat, de fontos hangsúlyozni, hogy a könyv fikció, nincs dokumentumjellege. Nem egy hajdanvolt valóság rekonstruálására törekedtem, hanem egy új, regénybeli valóság megalkotására. Az életemből vett emlékeim ködösek és töredékesek, ezzel szemben a regénybeli történések mindig kristálytiszták és lekerekítettek” – hangsúlyozta a szerző, aki regénye főhősét szintén Kun Árpádnak nevezte el.
Az író tíz éve él családjával Norvégiában, azóta egy verseskötete (Szülsz, 2011) és a mostani mellett egy másik regénye a Boldog Észak 2013-ban jelent meg Magyarországon.
„A magyar közegből való kiszakadás felszabadítóan hatott rám. Már a Boldog Északban központi szerepet játszott az élőhalottak motívuma. Ez a képzet megjelenik ebben a könyvben is, amikor a főhős úgy éli meg, hogy modernkori Odüsszeuszként átkel a Skagerrak tengerszoros Styxén, hogy Norvégiában partot érve mégse meghaljon, hanem újjászülessen. És tényleg, amikor éljük itt, a mi norvég falusi világunkban a négygyerekes családi hétköznapjainkat, akkor a magyar valósághoz viszonyítva egy másik glóbuszon érzem magunkat, valahogy a ködös messzeségbe hullik számunkra a magyar jelen, annak ellenére is, hogy folyamatosan nyomon követjük az ottani történéseket az interneten keresztül”.
„A Megint hazavárunk ötlete onnan jött, hogy szerettem volna megírni a norvégiai élményeimet közvetlenebbül, nem egy benini, színes bőrű ember szájába adva. Csakhogy a hőseimet csupán a regény vége felé sikerült kijuttatnom Norvégiába, így a magam norvégiai élményeibe éppen csak belekezdtem.”
„Az alapélményem az, hogy az ember alapvetően szabadon dönthet a sorsa felől, csak mernie kell teljes életet élni, és azt fog előbb-utóbb. Nagyon nem könnyű, félelmeink legyőzésén túl kell hozzá kitartás is, de elérhető. Másfelől tényleg felnőtté kell válnunk, meg kell érnünk, ha gyerekeket akarunk felnevelni. Hogy ne csak önző módra tudjuk szeretni őket, de képesek legyünk rájuk figyelni, hagyni őket kiteljesedni, beszélgetni és kapcsolatot tartani velük. Ami megint nem könnyű. Kudarcokkal kísért és nagy örömökkel teli, folyamatos feladat” – így Kun Árpád.