Márton Áron emlékezete az Örök Városban
Koncerttel, kiállítással és könyvbemutatóval emlékeztek meg Márton Áron erdélyi püspökről Rómában.

A születésének százhuszadik évfordulójára meghirdetett 2016-os emlékév nemzetközi programsorozatának újabb állomását képviseli a római fővárosban rendezett emlékest. Róma belvárosának egyik templomában a kolozsvári Szent Cecilia kórus lépett fel. A kórus a kolozsvári Szent Mihály templomból érkezett, ahol Márton Áron püspökké való kinevezése előtt szolgált. A koncertet a Márton Áron, a közösség szolgálatában című kiállítás követte.
Virt László az erdélyi püspökről, idén olaszul is megjelent életrajzi könyvét az erdélyi Kovács Gergely pápai prelátus, a vatikáni Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetője mutatta be, aki Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora, vagyis az egyházi eljárás „ügyvédje”.
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakjaként ismert. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki. A román hatóságok 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték, 1955-ig volt börtönben, majd 1967-ig a gyulafehérvári érseki palota „rabja” volt, amelyet nem hagyhatott el. Az 1980-ban elhunyt püspök boldoggá avatási eljárása 1994-ben indult.
Testét idén augusztusban exhumálták a gyulafehérvári székesegyház altemplomában, majd szeptemberben a székesegyház egyik mellékkápolnájában elhelyezett kőszarkofágban újratemették.

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban