Sci-fi bédekker az autizmushoz
Az autizmus a Dustin Horrmann, Tom Cruise alkotta Esőember című film óta igazi slágertéma. És talán a filmnek, talán az autisták növekvő számának köszönhetően egyre többször olvashatunk a témában regényeket is. Ezúttal egy igazi sci-fi csemege szól az autizmusról, Elzabeth Moon A sötét Sebessége című, díjnyertes kötete 2003-as megjelenése óta a műfaj és a téma klasszikusa lett, amolyan kihagyhatatlan bédekker.
Tulajdonképpen már kijárna egy jó kis tanulmány a női sci-fi íróknak. A sötétség balkeze című regénye kapcsán Ursula K. Leguinról tavaly novemberben olvashattak az érdeklődők tőlem ajánlót, most pedig – talán nem is a véletlennek köszönhetően ezúttal ismét a sötétséget állítva főszereplőnek – Elizabeth Moon A sötét sebessége című, szintén tudományos-fantasztikus műve áll nagyítóm alatt. Az pedig ezek után már tényleg nem meglepő, hogy miként Ursula, úgy Elizabeth is Nebula-díjas, mely díj neve, magyarban való vicces használatáról („Nebulók és nebulák!”) vajon van-e fogalma a mindenestül züllött nyugatnak? Úgy vélem, nincs. De ne kalandozzunk ily messzire, maradjunk Erzsike sokak által zseniálisnak titulált regényénél, amelyért 2003-ban kapta meg az írónő azt a bizonyos Nebula névre hallgató elismerést.
A sci-fi műfaja az elmúlt évtizedekben meglehetősen szélesre tárulkozott abban a tekintetben, hogy a szerzők elszakadtak a gigászi műfaji közhelyeknek számító űrutazás, ufók, idegenek, föld alatt/alternatív valóságban létező különös lények/világok bemutatásától és a lehető legkülönfélébb területekről adagolták a science-fiction-ba a muníciót. Elizabeth Moon, mondhatni a lehető legváratlanabb, bár nem egészen eredeti ötlettől vezérelve, az autizmust, illetve az autizmusban szenvedő embert állította A sötét sebessége című regénye középpontjába. A sztori főhőse, Lou Arrendale, bár egy nagyvállalatnál fontos és jól fizető állásban van, ám magánéletét születése óta megkeseríti az autizmus, úgy dönt vállalja egy új kísérleti kezelés esetleges rossz következményeit is, csak, hogy szabaduljon az autizmus okozta elszigeteltségétől. A briliáns elmével és az emberekhez való kommunikációjában és szocializációjában nehezen létező Lou valami ismeretlen felé halad, amikor egy sokak szerint rendkívül veszélyes tudományos kísérlet alanyának jelentkezik.
Elizabeth Moon zsenialitása abban rejlik, hogy „értékes háttér-információkat tartalmaz úgy, hogy közben lebilincselő olvasmányosság párosul a történetbe tűzdelt provokatív ötletekkel, lehengerlő érzelmi töltéssel megalkotott olvasmányélménnyel és egy feledhetetlen karakter kreálásával körítve” – csak, hogy Moon legvehemensebb kritikusait idézzük.
Van, aki ráizgult a regényre? Ha igen, hát én nem csodálkozom!
Tulajdonképpen már kijárna egy jó kis tanulmány a női sci-fi íróknak. A sötétség balkeze című regénye kapcsán Ursula K. Leguinról tavaly novemberben olvashattak az érdeklődők tőlem ajánlót, most pedig – talán nem is a véletlennek köszönhetően ezúttal ismét a sötétséget állítva főszereplőnek – Elizabeth Moon A sötét sebessége című, szintén tudományos-fantasztikus műve áll nagyítóm alatt. Az pedig ezek után már tényleg nem meglepő, hogy miként Ursula, úgy Elizabeth is Nebula-díjas, mely díj neve, magyarban való vicces használatáról („Nebulók és nebulák!”) vajon van-e fogalma a mindenestül züllött nyugatnak? Úgy vélem, nincs. De ne kalandozzunk ily messzire, maradjunk Erzsike sokak által zseniálisnak titulált regényénél, amelyért 2003-ban kapta meg az írónő azt a bizonyos Nebula névre hallgató elismerést.
A sci-fi műfaja az elmúlt évtizedekben meglehetősen szélesre tárulkozott abban a tekintetben, hogy a szerzők elszakadtak a gigászi műfaji közhelyeknek számító űrutazás, ufók, idegenek, föld alatt/alternatív valóságban létező különös lények/világok bemutatásától és a lehető legkülönfélébb területekről adagolták a science-fiction-ba a muníciót. Elizabeth Moon, mondhatni a lehető legváratlanabb, bár nem egészen eredeti ötlettől vezérelve, az autizmust, illetve az autizmusban szenvedő embert állította A sötét sebessége című regénye középpontjába. A sztori főhőse, Lou Arrendale, bár egy nagyvállalatnál fontos és jól fizető állásban van, ám magánéletét születése óta megkeseríti az autizmus, úgy dönt vállalja egy új kísérleti kezelés esetleges rossz következményeit is, csak, hogy szabaduljon az autizmus okozta elszigeteltségétől. A briliáns elmével és az emberekhez való kommunikációjában és szocializációjában nehezen létező Lou valami ismeretlen felé halad, amikor egy sokak szerint rendkívül veszélyes tudományos kísérlet alanyának jelentkezik.
Elizabeth Moon zsenialitása abban rejlik, hogy „értékes háttér-információkat tartalmaz úgy, hogy közben lebilincselő olvasmányosság párosul a történetbe tűzdelt provokatív ötletekkel, lehengerlő érzelmi töltéssel megalkotott olvasmányélménnyel és egy feledhetetlen karakter kreálásával körítve” – csak, hogy Moon legvehemensebb kritikusait idézzük.
Van, aki ráizgult a regényre? Ha igen, hát én nem csodálkozom!
Egypercesek
Móricz, Térey és írói naplók
Íme a PIM év végi programjai
Végzetes olvasásvesztés?
A mai egyetemisták egyre kevesebb könyvet olvasnak” – írja Rose Horowitz publicista az Atlantic magazinban
Elhunyt Nemere István író, műfordító
Halálhírét felesége, Szentgyörgyi Judit hozta nyilvánosságra közösségi oldalán