„Húst a húsboltból” alapon a cölibátusról ne a bulvársajtóból, hanem magától a szerzetesektől kell tájékozódni. Nem? De. Anselm Grün szerzetes, aki számos érdekes könyvével hívta már fel magára a figyelmet, ezúttal az egyház működésének egyik leginkább vitatott gyakorlatáról, a papi nőtlenségről készített átfogó könyvet, Teljes élet cölibátusban címmel.

A Bencés Lelkiségi Sorozat részeként megjelent, papi nőtlenségről szóló Anslem Grün kötet nem árul zsákbamacskát és alaposan körbejárja a cölibátus sokszor megkérdőjelezett témakörét. Az 1945-ben született Anslem Grün-ről érdemes tudni, hogy nemcsak, hogy szerzetes, de doktori cím birtokosa is. 1976 óta publikál, magyarul mintegy harminc kötete jelent meg. Természetesen Grün hazabeszél, amikor a cölibátusról ír, de bencés szerzetesként ezt megbocsáthatjuk neki.
A kötetben sorra vonulnak fel azok az érvek, melyek a cölibátus fontosságára hívják fel a figyelmet, de a szerző ennél messzebbről indít, amikor az első oldalakon többek között ezt írja: „Dionüszosz Areopagita teológus Krisztus után kb. 500-ban a „szerzetes” szót a görög monaszból értelmezi, amely egységet jelent. A szerzetest általában a monakhoszból magyarázzák, amely egyedül élőt jelent, aki visszavonul a világból, hogy egyedül Istennel éljen. Dionüszosz azonban elsősorban úgy értelmezi a szerzetest, mint olyan embert, aki legyőzte a féri és a nő megosztottságát, és visszatalált az eredeti egységhez.”
Aki az iménti „eredeti egység” fogalomnál az Édenkertbeli egységre gondolt, az jól tippelt. A cölibátusnak megágyazó szerzetesi életjelentés meghatározásánál aztán már az androgün, az egyszerre férfi, egyszerre nő embertípusról beszél a szerző, illetve a kötet egy további fejezetében rámutat, hogy fontos vonal, hogy a szerzetes nem aszexuális, hanem igenis szexuális ember, hiszen bármily meglepő, az ebből fakadó energiákra szüksége van a szerzetesnek, hogy színes, dinamikus hitéletet éljen. Emellett fontos érvnek tűnik a könyvben, hogy a cölibátus nem aszexualitás, hanem belső tisztaság. Ennek alátámasztásaként Grün így fogalmaz: „A szexualitás pozitív, Istentől származó emberi erő. (…) A szexualitás nem jelent ugyan szexet, testi nemi életet, hanem az egész ember meghatározottságát, mégpedig az ember ráirányulását a TE-re.” Így állítható a szerzetesekben lévő, el nem tagadott szexualitás a másik felé irányuló törődéssé, segítségnyújtássá, együttérzéssé.