Mintegy százórányi beszélgetést dolgoz fel az Erdély újranemesítői – Arisztokraták honfoglalása című, arisztokrata családokról szóló dokumentumregény, amelyet most mutattak be Budapesten.

Csinta Samu újságíró, a kötet szerzője elmondta: a mintegy százórányi beszélgetést feldolgozó dokumentumregény hat olyan arisztokrata család – a Kálnoky, az Apor, a Mikes, a Haller, a Bethlen és a Teleki család – közelmúltjáról, jelenéről és jövőre vonatkozó perspektíváiról szól, amelyek sarjai részben vagy egészben visszakapták kastélyaikat, kúriáikat 1989 után, és ezzel párhuzamosan újra az erdélyi magyar társadalom részévé kezdtek válni.
Csinta Samu kitért arra is, hogy a könyv alapötlete egy személyes kapcsolatból ered: gróf Kálnoky Tibor és saját gyermekei egy iskolába jártak, a szülőként kialakított ismeretségből pedig hamarosan barátság vált.
A szerző elmondta, hogy a kommunista rendszer bukása után új életet kezdő arisztokrata leszármazottak továbbra is keresik a helyüket a megváltozott társadalmi viszonyok között, visszatérésük nem lezárt folyamat. Úgy véli, a könyv szereplőit egyfajta nemesi öntudat jellemzi, és – mint megjegyezte – van igazság a róluk alkotott pozitív vagy negatív társadalmi sztereotípiákban is. „A századokon át öröklött értékek és rokoni kapcsolatok ma is olyan kötelező érvénnyel hatnak ezekre az emberekre, amely felfoghatatlan, vagy csak nehezen értelmezhető átlagemberként” – hangsúlyozta. Hozzátette: a könyv szereplői mindezt a szellemi és anyagi örökséget próbálják a mai körülmények közé átültetni és tovább éltetni, a sajátos romániai restitúciós jogszabályi és társadalmi környezet mára talán lanyhuló, de korábban igen erőteljes „közegellenállása” ellenére is.
A kötet folytatásán már dolgozó Csinta Samu úgy véli, az egykori arisztokraták mai leszármazottai többek között megtaníthatják az erdélyieknek, hogy a régiség nem csupán kacat, hanem kellő hozzáértéssel felfedezhetőek értékei is. A könyvben szereplő személyek példája ugyanakkor megmutathatja azt is, hogy fontos a közösségi érdekeket az egyéniek elé állítani, hiszen egykor az arisztokrata családok számos olyan intézményt – például iskolákat – tartottak fenn, amelyek az adott közösséget szolgálták – fűzte hozzá a szerző, aki úgy véli, hogy e családok leszármazottai magukban hordozzák egy újfajta vezetőtípus ígéretét is a helyi közösségek élén.