Irodalom a buszokon
Idén Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa, ennek jegyében kortárs szerzők idézeteit ragasztották fel a város mintegy ötven autóbuszának ablaküvegeire – adta hírül a kolozsvaros.ro.

Noha kezdetben csak román szerzők gondolatai kerültek fel a buszokra, hamarosan megérkeztek a magyar szerzők is. Miután az Erdélyi Magyar Írók Ligája javaslatokat fogalmazott meg magyar irodalmi szövegekre, fel is kerültek a javasolt idézetek a városi buszokra. A kiválasztott szerzők között van Egyed Emese, Tompa Gábor és Király László is.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi oldalán beszámolt arról, hogy hosszas várakozás és konok munka előzte meg a szervezést, amelynek köszönhetően a román szerzők idézeteit követően, immár magyar szerzőktől származó idézetek is olvashatók a Kolozsvári Közszállítási Vállalat járművein. Hozzá tette: „Semmi – így az európai főváros program többnyelvűsége sem – magától értetődő!"

Egypercesek

Kötet Kína kormányzásáról
Kína sikerének titkairól is ír Hszi Csin-ping
Magyar olvasóihoz fordult Krasznahorkai
A Nobel-díjas író most magyarul is reagált a kitüntetésének hírére
Rózsa Dávidot felfüggesztették az OSZK főigazgatói posztjáról
A nyilvánosság előtt egyelőre nem világos a döntés háttere