A Wall Street igazi farkasa

Becsületes tőzsdeügynöknek indult, de aztán a mohóság és pénz megszédítette, korrupciós ügyekbe keveredett, az FBI is nyomozott utána, sőt el is ítélték csalásért és pénzmosásért. Jordan Belfort, a Wall Street igazi farkasa minderről saját könyvében mesél.

Sosem elég a pénzből – vallja ezt többek mellett a Wall Street leghírhedtebb „farkasa” Jordan Belfort, akinek igaz történetéről tavaly készített filmet Martin Scorsese. Belfort most azonban saját könyvében mutatja be kalandos életét. A történet 1987-ben kezdődik, amikor még becsületes tőzsdeügynökként dolgozott. A rengeteg pénz láttán azonban hamar hatalmába kerítette a mohóság érzése, aminek hatására a 90-es évek pénzügyi világának leghírhedtebb amerikai figurájává vált. Saját céget alapítva rengeteg pénzt keresett a Wall Streeten, de mindemellett folyamatosan költötte is, egyebek közt nőkre, luxusautókra, sőt még drogra is. Pénzcsinálási módszereitől nem állt távol a korrupció sem, így nem véletlenül kezdett el utána nyomozni az FBI. A csúcsról azonban egy idő után jött a zuhanás, és pénzmosás valamint csalás vádjával húsz hónap börtönre ítélték.
A Wall Street farkasa című, igaz történetet bemutató könyv a tengerentúli sikerét követően pedig már nálunk is elérhető.