Hauszmann-séta
Hauszmann Alajos építész jelentős alkotásaival ismerkedhetnek meg a Holnap Kiadó szeptember 2-i várostörténeti sétájának résztvevői.

A csaknem kétórás program a Műegyetem épületének bemutatásával és bejárásával kezdődik, majd a pesti belvárosban folytatódik. A túravezetők mesélnek majd a New York-palotáról, a belvárosi bérházakról és a 19. század utolsó negyedének építészetéről is.
A program szeptember 2-án, 16 órakor a budapesti Szent Gellért térről, a Cseh Tamás-szobor elől indul.
Az építészet mesterei című sétasorozatban mások mellett Steindl Imre, Lechner Ödön, Pollack Mihály és Feszl Frigyes munkásságával is mélyebben megismerkedhettek már az érdeklődők.

A séta teljes útvonala, valamint bővebb információ a www.facebook.com/azepiteszetmesterei oldalon érhető el.
Egypercesek
A könyvek hangja
Hallgasson bele a Kello Könyvkultúra Magazin bibliopodjába!
Százötven éves késés
Másfél évszázaddal ezelőtt kivett könyvet adtak vissza egy ausztrál könyvtárnak
Az esküdtszék bűnösnek találta Hadi Matart.
Terrorizmus vádjában elítélték azt a férfit, aki 2022-ben megkéselte Salman Rushdie-t.