Felhívás könyvbarátoknak

Az Országos Könyvtári Napok szervezői arra kérik a könyvtárosokat, a könyv- és könyvtárbarátokat, hogy a nagyszabású rendezvény kezdetén, azaz október 13-án, hétfőn, pontban 10 órakor helyezzék el Facebook-oldalukon a rendezvény hivatalos logóját, amely itt elérhető, és Márai Sándor Füveskönyvéből a következő sort: „Gondold meg, hogy csak az ember olvas."

Az Országos Könyvtári Napokat egyébként a 2006 óta élő hagyományokhoz híven, idén is októberben tartják. 13. és 20. között változatos programokkal, meglepetésekkel, a könyves vasárnapon pedig rendkívüli nyitva tartással várják a könyvtárak az érdeklődőket.
A szervezők azt remélik, hogy a most kiadott felhívás nyomán, méltó módon veheti kezdetét az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozata, és sikerül újabb, kedves hagyományt teremteniük. Meg persze abban is bíznak, hogy a széles körű Facebook-aktivitásnak köszönhetően ebben az évben sokkal több könyvbaráthoz jut el a rendezvénysorozat híre, mint az elmúlt években.
Egyetértve a szervezőkkel, arra kérjük olvasóinkat, hogy terjesszék a felhívást, és október 13-án tegyenek eleget a kérésnek. Talán ezzel az apró gesztussal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a könyv, a könyvtár, a művelődés jelentőségére azok is felfigyeljenek, akik az elmúlt évtizedekben megfeledkeztek róla.