Befizetési határidő: augusztus 15.
Augusztus 15-i határidővel kell befizetni a tankönyvcsomagok árának rendezéséhez szükséges csekkeket, amelyeket már minden szülőnek kipostáztak – nyilatkozta kedden a Népszavának Arany Tamás, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Természetesen nem kaptak csekket azok a szülők, akiknek gyermekei ingyenes tankönyvből tanulhatnak. A 2014-15-ös tanévben, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, a diákok hatvan százalékának – köztük a tartós tankönyvet kapó elsős és másodikos évfolyamnak – ingyen járnak a kiadványok.
Arany Tamás biztosította a szülőket arról, hogy ősszel, azok a diákok is átvehetik majd a tankönyveket, akiknek szülei kicsúsztak az augusztus 15-i határidőből. Ugyanakkor – tette hozzá – a postai késlekedésért természetesen nem vállalhat felelősséget a Könyvtárellátó.
Egypercesek
A PEN America lemondta irodalmi díjátadóját a jelöltek egy részének bojkottja miatt
A herculaneumi papirusztekercsekből az is kiderült, pontosan hol temették el Platónt
A Magyarország 365 fotópályázat képeiből készült könyvet mutattak be Budapesten